Én, Céline Dion – A mélypontról az Eiffel-torony tetejéig

d

Az egész világ lélegzet-visszafojtva nézte, amikor Céline Dion az olimpiai játékok záróünnepségén az Eiffel-torony tetejéről énekelte Edith Piaf Himnusz a szerelemhez című dalát. Nemcsak a fantasztikus díszlet, a csodálatos hang, a káprázatos Dior-ruha miatt, hanem mert az énekesnő emberfeletti küzdelem árán jutott el odáig, hogy újra közönség előtt léphessen fel.

Céline Dion 2022 decemberében jelentette be, hogy ritka, súlyos idegrendszeri betegségben, merev személy szindrómában (SPS) szenved, és lemondta az összes fellépését. A gyógyíthatatlan kór lényege, hogy fájdalmas izomgörcsöket okoz a test minden részén. Dion emiatt az utóbbi években már nem tudott a koncerteken olyan teljesítményt nyújtani, amilyet szeretett volna, és saját magától elvárt. Amikor érezte, hogy begörcsölnek a hangszálai, gyakran a közönséget énekeltette, vagy mondvacsinált indokokkal mondta le a fellépéseit, de miután egyre súlyosbodott az állapota, egy videóban jelentette be, hogy visszavonul. Hitte, hogy még visszatérhet, s bár az elmúlt egy évben ritkán szerepelt nyilvánosság előtt, mindent meg is tett ezért.

Erről a hatalmas küzdelemről szól az Én, Céline Dion című dokumentumfilm, amelyet Irene Taylor Brodsky készített az énekesnőről. Nem azt a dívát látjuk a képkockákon, aki dollármilliókért lépett fel, rezidenciája volt Las Vegasban, és minden szakmai díjat megkapott, hanem egy fájdalomtól meggyötört, lélekben mégis erős 56 éves nőt, aki elhatározta, hogy nem adja fel. Naponta gyógytornászokkal edz, különböző gyógyszereket szed, de a rohamok úgyis előjönnek stressz, fény vagy hanginger hatására. Egy ilyen fájdalmas és hosszú percekig tartó rohamnak a film nézői is tanúi lehetnek, az énekesnő nem küldte ki a stábot, engedte, hogy felvegyék a kiszolgáltatottságát, a merev görcsbe fagyott testét, kíntól eltorzult arcát.

Ennek ellenére nem szomorú a film, mert megmutatja Céline hétköznapjait is, ahogy a fiaival beszélget, ahogy a Covid-járvány idején videóüzenetet küldenek beteg komornyikjuknak, vagy ahogy a házában tesz-vesz, porszívózik, öreg kutyáját eteti. Elkísér a raktárába is, vagy ahogy ő mondja, a múzeumába, ahol a fellépőruhái és az irdatlan mennyiségű cipő mellett a fiai kiskori ruháit, játékait, rajzait is őrzi. Egy sikeres pálya és egy boldog élet emlékeit.

De a filmben kevés szerepet kap a múlt, sem ismerősök, sem pályatársak nem méltatják Céline Dion tehetségét, csak ő maga beszél őszintén, smink nélkül arról, mennyire szeretett énekelni, és milyen fájdalmas számára, hogy már nem tud. Olyan érzés, mint ha valaki fojtogatná, mint ha valaki erősen nyomná a gégéjét és a garatját, s ahhoz tudja hasonlítani, mint ha csak egy hangszínen tudna beszélni. Pedig én csak énekelni tudok, mondja, ez az, amit egész életemben csináltam, és ezt szeretem a legjobban csinálni. Majd hozzáteszi, hogy két választása van: úgy edz, mint egy élsportoló, és keményen dolgozik a testén, vagy bezárkózik, és a tükör előtt állva, magányosan énekli a dalait…

Céline Dion úgy döntött, az életet választja! Dolgozik a gyógyulásért egy remek orvosi csapattal, és a legjobbat akarja kihozni magából! Kitűzött egy pluszcélt is, ami apróságnak tűnhet, ám őt inspirálja: újra élőben akarja látni az Eiffel-tornyot.

A közönség akkor még nem tudhatta, hogy már az olimpiára készül, olyan fegyelmezetten, mint az élsportolók, azzal a különbséggel, hogy neki nem másokat kellett legyőznie, hanem önmagát. Augusztusban pedig valóban ott állhatott az Eiffel-torony tetején, és újra énekelt, hibátlanul, szívszorítóan. Lehet, hogy ez nem az újrakezdés volt, csak egy üstökös fénycsóvájának utolsó villanása. De bármi lesz a folytatás, hálásak lehetünk Céline Dionnak, hogy ezt még megmutatta.

A film megtekinthető a Prime Video streamingcsatornán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?