A hírek szerint a készülő Harry Potter-sorozathoz egy egész iskolát fognak felépíteni – na nem a Roxfortot, hanem egy külön épületet a gyerekszínészeknek, hogy a 10 éves forgatási idő alatt se hanyagolják a tanulmányaikat. Ma ez elképesztő kiadásnak hangozhat, a számítógépes effektusok fénykora előtt azonban nem volt ritka, hogy a stúdiók pusztán a filmdíszletek kedvéért is döbbenetes építkezésekre vállalkozzanak. Íme néhány a legendás esetek közül!
Amikor az 50-es években feltűntek a televíziók az amerikai háztartásokban, a mozilátogatottság jelentősen csökkenni kezdett. A nagy stúdiók ezért elhatározták, hogy olyan monumentális filmeket fognak gyártani a vásznakra, melyekért még a leglustább nézők is kilépnek az otthonukból.
Gigászi történelem
Az 1959-es Ben-Hur az addigi filmtörténelem legnagyobb díszleteivel büszkélkedhetett. A film fogathajtó versenyéhez az ókori Róma egyik legnagyobb attrakciójáról, a Circus Maximusról mintázták az arénát. A 600 méter hosszú díszletet, melyen 1000 munkás dolgozott egy egész évig, több mint 40 ezer tonna homokkal kellett beborítani. Kétségkívül megérte, a Ben-Hur ugyanis minden idők egyik legnagyobb mozijává vált. A produkció mögött álló MGM nagy riválisa, a 20th Century Fox egy saját történelmi eposszal azonnal megpróbálta reprodukálni a sikert, ám kis híján beletört a foga. Az 1963-as Kleopátra még a Ben-Hurénál is nagyobb díszletekre vállalkozott – a londoni Pinewood Stúdióban felépítették a teljes római fórum mását. Végül azonban a díszletet le kellett bontani, és újra felépíteni Olaszországban, miután ugyanis a főszerepet alakító Elizabeth Taylor súlyosan megbetegedett az angliai időjárástól, az egész produkciót melegebb éghajlatra kellett költöztetni. A stúdió csaknem csődbe ment a vállalkozás miatt, ám kétségtelenül egy ikonikus filmet tettek le az asztalra.
Akcióra fel!
Az egyiptomi uralkodó történetét egy másik filmdíszlet sem múlta felül, egészen Tim Burton 1989-es Batmanjéig. A gótikus Gotham City a Pinewood Stúdió csaknem egész, 95 hektáros területét beborította, nem is véletlenül – a 80-as évekre az akciófilmek váltak Hollywood új fejősteheneivé. Hasonlóan merész húzás volt, amikor a Wachowski testvérek egy elhagyatott katonai bázison egy egész, két és fél kilométer hosszú autópályaszakaszt építettek a Mátrix – Újratöltve autós üldözéses jelenetéhez. Miután a forgatás során több tucatnyi autót elpusztítottak, végül magát az autópályát is lebontották. Azonban még ez is semmi volt ahhoz képest, amikor Kevin Costner posztapokaliptikus mozija, a Waterworld – Vízivilág mesterséges szigetvárosát valóban felépítették Hawaii partjainál. A projekthez 1000 tonna acélt használtak fel, melynek nagy részét Kalifornia államból kellett importálniuk. A film végül épphogy visszahozta a leforgatására fordított költséget, de sajnos leszerepelt a kasszáknál.
Városok kény-kedv szerint
Hatalmas építkezésekkel persze nemcsak az adott korok legdivatosabb műfajai büszkélkedhettek, hanem a vállalkozóbb kedvű rendezők is. Az egyik legbizarrabb eset a Tágra zárt szemek című Stanley Kubrick-film volt, melyet Angliában forgattak, de New Yorkban játszódott. Mivel Kubrick félt a repüléstől, inkább elküldött egy díszlettervezőt a tengerentúlra, majd megépíttette vele a saját kis New Yorkját Angliában. Tévedés volna azonban azt gondolni, hogy egyedül Hollywood vállalkozott ilyen lépésekre. Jacques Tati francia filmrendező Playtime című filmjéhez szintén egy egész mesterséges város épült fel Párizs külvárosában. A futurisztikus díszletet Tativille-nek nevezték el, és olyan nagy volt, hogy saját erőműre volt szüksége a működéshez.
Mindez azonban semmi ahhoz képest, amit a szovjetek tettek le az asztalra az 1970-es Waterloo című filmmel, mely leginkább elképesztő csatajeleneteiről híres. Ezeket Ukrajnában forgatták, az Ungvár melletti vidéken. A csataterekhez mesterséges utakat hoztak létre, fákat bontottak le vagy ültettek, és végül csaknem 15 ezer szovjet katonát öltöztettek korhű kosztümökbe – ez máig az egyik legnagyobb statisztaszám, amivel filmjelenet büszkélkedhet.
Ki mint vet...
Mára az ilyen megoldások nagyrészt felszívódtak, köszönhetően a számítógépeknek, melyek kisebb díszleteket is képesek monumentálissá színezni. Vannak azonban rendezők, akik továbbra is híresek arról, hogy „valóban” le akarnak forgatni mindent, amit csak lehet. Az egyik ilyen Christopher Nolan, aki 2014-es világűrös sci-fijéhez, a Csillagok közötthöz 500 hektárnyi kukoricát ültetett, hogy a farmos jelenetek legalább annyira szemkápráztatóak legyenek, mint az idegen bolygósak. A film végül a számítógépes effektusaiért nyert Oscar-díjat, ám a felhalmozódott kukoricát is sikerült eladni, és hozzájárulni vele a bevételhez.
Míg azonban annak idején a stúdiók épp a televíziót próbálták kisebbnek láttatni a hatalmas mozifilmdíszletekkel, napjaink legnagyobb produkciói épphogy a TV-képernyőkre készülnek. Mint például a már említett Harry Potter-sorozat, melyhez nemcsak gigantikus díszletek, de a jelek szerint saját pótintézmények is épülnek majd, hogy némiképp helyettesítsék a hátrahagyott „való világot”. Idáig csak a környezet sínylette meg a túlzottan ambiciózus filmes projekteket – reméljük, hogy nem fogja mostantól a stáb szociális élete is.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.