Elhunyt Mécs Károly, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

1

Hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el életének kilencvenedik évében a Nemzet Művésze címmel kitüntetett érdemes és kiváló művész, színművész és rendező, Mécs Károly.  

1936. január 10-én született Budapesten, édesapja főkönyvelőként dolgozott a János Kórházban, édesanyja tanárnő volt. Tervei közt szerepelt, hogy orvos, vagy mérnök lesz, ezek viszont meghiúsultak, így grafikai készségét felhasználva különböző munkákat vállalva kereste a napi betevőt, s végül a Laboratóriumi Felszerelések Gyárába került. 

Vonzotta a színjátszás, látogatta Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd 1961-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Számos intézmény mellett játszott a Nemzeti Színházban, a Thália Színházban és a Magyar Állami Operaházban. Az igazi hírnevet az 1960-as A Noszty fiú esete Tóth Marival című film hozta meg számára, ahol Noszty Ferit alakította. 

Életművének utolsó állomása 2021 volt, mikoris megkapta második Kossuth-díját, ezzel pedig visszavonult a színjátszástól. Utolsó nagy szerepe Tamási Áron Vitéz lélek című darabjában volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?