A kisregény valódi (világ)irodalmi szenzációként érkezett, a vágy, a szabadság, a változások és az életöröm könyveként. A Nobel-díjas szerző 1999-ben kezdett dolgozni rajta, és végül a 2004-es, ötödik változatát tekintette véglegesnek. Majd félretette, mondván: nem elég jó.
A kolumbiai születésű író sosem publikált műve a világpremierrel egy időben jelent meg magyarul Scholz László fordításában. „A hat rövid történet egy Ana Magdalena nevű asszonyról szól, aki minden augusztusban elutazik édesanyja sírjához. A nő boldog házasságban él, ám a szigeten egyetlen éjszakára minden évben más emberré válik, idegen férfiak karjaiban. A váratlan találkozások és a fülledt karibi éjszakák végül az egész életét felbolygatják” – írja a fülszöveg, bár ez így nem feltétlenül helytálló. Talán az sem helyénvaló, hogy Gabo megsemmisítésre ítélte a Találkozunk augusztusbant, a fiai (Rodrigo és Gonzalo García Barcha) viszont úgy határoztak, halálának tizedik évfordulóján mégis publikálják. Így ünnepelhették saját leleményességüket? Álságos remekléssel. Szerintük a szöveg annak a végső erőfeszítésnek a gyümölcse, hogy apjuk minden nehézség ellenére sem hagyott fel az alkotással. Úgy vélték, e munkában a művész perfekcionizmusa és hanyatló szellemi képessége futott versenyt egymással. Ezen utóbbi akadályozhatta abban, hogy (be)lássa, mennyire jó ez az alkotás. „Nem semmisítettük meg, csak félretettük, abban reménykedve, hogy az idő majd eldönti, mi legyen a sorsa. Árulóként úgy döntöttünk, hogy az olvasó örömét minden más szempont fölé helyezzük. Ha a könyv elnyeri a tetszésüket, (...) talán megbocsát nekünk. Ebben reménykedünk.”
Ana Magdalena Bach (na, nem a híres komponista felesége!) is bizakodik. Láthatóan egyes-egyedül van az unalmas univerzumában. Szerencsétlenségére egy férfivilágban nőnek született. Ragyogó, sárga oroszlánszemekkel, harmatos ajakkal, zenei műveltséggel. Ritka táncok és kevésbé ismert (zene)szerzők (például Chausson, akit legjobb korszakában vitt el egy abszurd biciklibaleset) palettáján pendül, sirályokkal cinkos s(z)ellőként. Félrelépni nem csak a táncban tud. Oaxacai huipil tunikában, élesített antennákkal merül el a boldogság szakadékában. A legmélyén, ahol a tenger álmába merülhet. Friss kölnijén keresztül egész lénye személyességet sugároz. Könnyedén, kellemesen megy bele a játékokba. Felcsipegeti az ő augusztusi jutalomfalatkáit. De nem önmagát alakítja, hanem a ráosztott szerepeket. Hol kivert, kutyaszagú kurtizánt, hol azték királynőt, ki védtelennek érzi magát a dekoltázsa miatt, de a smaragdzöld nyaklánc, karkötő és gyűrű visszaadja a magabiztosságát, és fokozza szemének ragyogását. Visszatér belé az élet, egyedül, szabadon szeli álmai szigetét, ahol láthatja saját magát. Hol zajosabbnak, hol szegényebbnek. Aztán kardvirágcsokrot visz édesanyja sírjára, aki utálja a rózsákat. Beszámol az eltelt évről, elszorult szívvel a szabad szerelmeknek (kaján, karakán képű fantomoknak/vámpíroknak, nagyra nőtt árvagyerekeknek, társasági charmeuröknek...) szentelt, előző évi, frivol éjszakáról. Könnyei láthatóan enyhítik az ég rosszkedvét. A kis-nagy kékséget. Szorongását izzó parázsként hordozza, nem is annyira a retiküljében, mint a szívében. Nem tudja, bekeretezze-e, mint valami trófeát, vagy megsemmisítse, hogy kiűzze magából a megaláztatásait.
Mindez csakis egy nyughatatlan özvegy, a mama síron túli machinációjaként értelmezhető. Abból, ami maradt belőle. Belőlü(n)k. A félelem misztériumaiból... A nem annyira csiszolt munkából, melyben akad egy-egy döccenő, meg némi ellentmondás és (ön)ismétlés. Ráadásul nagyobb a füstje, mint a lángja? Igazi irodalmi szenzáció – szellemes szigeti szeánsz –, noha maga a megjelenése fontosabb, mint a minősége? A márquezi márka fel-felködlik benne, nyugodtan, tapintattal vezet, az olvasó átveheti ritmusát. A Perpetua (mobilia) tempóját, annak változatait egy-egy egyéjszakás, többnappalos témára. A kéj(elgő)hölgy, az örömtelen örömlány legalább olvas(tat). Nagy formátumú kiadványokkal kezd ki, aztán – akárcsak az alkotója – mindenféle kisregénnyel folytatja. Ez esetben olyannyira kicsivel, hogy egy délután alatt letudható. Egyszerre vágyakozással és félelemmel. Remekműveket megillető áhítattal. Noha nem biztos, hogy az. Ráadásul többnyire előrejelezhető fordulatokkal bír. Mint mifelénk a félénk augusztusi időjárás. Talán penitenciaképpen mesélhette akkori életének egyik változatát, mikor borús óráinak egyik-másik visszatérő rémképe tört rá? Mintha a délutáni érzelmek ködében gyógyítaná be egy és/vagy több kaland után maradt sebeit, melyek ott parázslanak szíve legmélyén, mint az ismeretlen szerető örök lángja. A nagy átkelés előtt újabb vezeklésként foghatta fel e feladatot, melyet hibátlanul és teljesen egyedül kell elvégeznie. Tompított fénnyel, bekapcsolt háttérzenével, egy színházi rendező szakértelmével. Bús bolerókat énekelgetve, lelke zajait fülelve.
Kapcsolódó cikkünk
GG úgy érezhette, a sok-sok eredeti ötlettel pályája csúcsán áll. Kielégíthették a kísérleti műhelyek. E sajátos, talán nem is bizonyítható elvek alapján dolgozhatott egy kézikönyvön, melyben egy újszerű, emberibb zenehallgatási módot és újfajta előadási lelkületet írt le. Már előrehaladt a több nagy példát elemző fejezettel, mikor elveszthette azt az egyedi hangját, melyre már csak elvétve találhatott rá. Ezen elbeszélésében talán utoljára. S még így is ritka nagy élvezet, melyet a bánatos kurtizánjai is bújhatnak. Ha könnyűnek tűnő szerelmekre szakosodnának. Hervadó anyaarcukkal végre szembenézhetnének a tükörrel.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.