Egy magyar vámpír – Lugosi Béla története

d

A mozikban hosszú idő után újra kísértenek a vámpírok Robert Eggers Nosferatujának köszönhetően. A legikonikusabb vérszívó trónjáról azonban aligha fogják letaszítani az 1931-es Drakula címszereplőjét, Lugosi Bélát – talán a legismertebb magyart a hollywoodi popkultúra történetében.

Blaskó Béla Ferenc Dezső a mai Románia területén, egy Lugos nevű településen született, melytől későbbi művésznevét is kölcsönözte. A színpaddal azután ismerkedett meg, hogy 12 évesen megszökött otthonról. Magyarországi tartózkodása során több mint 170-szer lépett fel, egyebek között a Nemzeti Színházban is. Filmekben már ekkoriban is feltűnt Olt Arisztid művésznéven, ám a világhír csak jóval később érte utol. Előbb még megküzdött az első világháborúban, majd 1920-ban az Egyesült Államokba vándorolt.

Szörnyeteg Európából

Színpadi munkát a kivándorlás első éveiben csak itt-ott vállalt, idejébe telt ugyanis elsajátítani az angol nyelvet. Amikor azonban a Broadway színdarabot rendezett Bram Stoker ikonikus horrorregényéből, a Drakulából, Lugosi kapta a székely vámpír főszerepét. A széles közönség azonban csak az 1931-es, mára kultuszfilmnek számító moziadaptációban találkozott vele. Szerelem volt első látásra. Lugosi kimért alakítása, megkapó akcentusa egy csapásra ikonikussá tette a figurát, az olyan mondatokkal egyetemben, mint az „én sosem iszom... bort”. A hatást nyilván segítették a vizuális effektusok is, melyekhez hasonlóakkal horrorfilm odáig aligha borzongatta a közönségét. Nem meglepő, hogy a Frankenstein szintén 1931-es megjelenése után Hollywoodban beköszöntött a szörnyfilmek kora. Frankenstein szörnyének eredetileg szintén Lugosit kérték fel, ő azonban alantas szerepnek tartotta, amit véleménye szerint bármelyik statiszta el tudna játszani. A nézők nem értettek egyet, így Lugosinak végül osztoznia kellett a sztárságon a szörnyet alakító Boris Karloff-fal. A korabeli szóbeszéd úgy tartotta, hogy a két rivalizáló színész rühellte egymást – közeli barátok ugyan valóban nem voltak, de udvarias szakmai viszonyban álltak egymással.

d

A hullócsillag

Pár évig Lugosi Hollywood egyik legnagyobb neve volt, és mint az a legnagyobb csillagokhoz illik, botrányoknak sem volt híján. Ilyen volt például egyik házassága, mely mindössze három napig tartott, de interjúi során is előszeretettel mesélt arról, hogy a világháború alatt tömegsírokban bujkált, és egy ideig hóhér is volt. Egyidőben állítólag több rajongói levelet kapott, mint Clark Gable, a hollywoodi aranykor szépfiúja. Bár a mai napig Drakula gróf a legismertebb szerepe, Lugosi több ikonikus horrorfilmben is feltűnt. A későbbi Frankenstein-epizódokban például ő alakította Igort, a görnyedt hátú laboratóriumi segédet, de a A Morgue utcai kettős gyilkosság 1932-es filmfeldolgozásában is szerepelt. Ahogy azonban az érdeklődés alábbhagyott a horror iránt, úgy tűnt el Lugosi Béla neve is a köztudatból. A színész rövidesen elszegényedett, és rászokott a kábítószerekre. Ekkortájt indult szokatlan barátsága is Edward D. Wood Jr.-ral, akit a valaha élt legrosszabb filmrendezők közt tartanak számon. Közös filmjeikre akár a Lugosi-karrier méltatlan lezárásaként is tekinthetnénk, ám silány minőségük ellenére Wood Jr. művei elhivatott rajongótáborra leltek. A koprodukció során a kábítószerfüggő színész úgy döntött, leszokik, és önként vonult be az elvonóra. Állítólag egy ponton maga Frank Sinatra is meglátogatta őt, és mai árfolyamban nagyjából 10 ezer dollárral segítette a gyógyulását. A legendás színész utolsó szerepe Wood Jr. legismertebb alkotása, a 9-es terv a világűrből című sci-fi-horror volt – minden idők egyik legrosszabbnak tartott filmje.

Lugosi Béla halálát szívroham okozta 1956-ban, Los Angeles-i otthonában. Saját kérésére egy Drakula-köpenyben temették el – talán a legikonikusabb kosztümben, amelyet magyar ember valaha magára öltött.

A közvetett Oscar-díj

Tim Burton 1994-es életrajzi filmje, az Ed Wood az azonos nevű, tehetségtelen horrorrendezőről, valamint Lugosi Bélával kötött, rendhagyó barátságáról szól. A címszereplőt az ekkor még szárnyait bontogató Johnny Depp, Lugosit pedig Martin Landau alakította – utóbbi az addigra lecsúszott ikon érzéki megformálásáért Oscar-díjat is nyert.

A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2025. január 13-i számában jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?