Szeptember 12. a videójátékok világnapja. Na nem mintha ünnepelném, az idei azonban egy különleges év számomra – idén 20 éve annak, hogy először találkoztam videójátékkal. 2004 erős indulási év volt; olyan klasszikusok jelentek meg, mint a nyílt világú játékok koronázatlan királya, a GTA: San Andreas, a napjainkban is elképesztő fizikai motorral büszkélkedő Half-Life 2 vagy éppen a Star Wars: Knights of the Old Republic című, monumentális szerepjáték folytatása. A nyugati gyerekek efféle klasszikusokban mélyedtek el, számomra azonban egészen máshol indult a szenvedély. Még a 90-es években.
De hát hogy lehet ez? 20 éve már bőven zsebkendővel integettünk a 90-es éveknek. Nos, úgy történt, hogy nem Nyugaton nőttem fel, hanem idehaza, egy szerény galántai lakásban, olyan szülőkkel, akik sosem játszottak, sosem interneteztek – még ha akkorra mindez már világszerte ismert is volt. Nem is tudtam a videójátékok létezéséről egészen addig, amíg az ekeli nagyszüleim be nem szereztek egy számítógépet; egy hatalmas téglát sercegő képernyővel (mint minden gyerek, én is a monitort hittem számítógépnek), rajta egy Windows 95-tel. Óh, azok a bájos Windows 95-ös idők, a torz, robotikus hangok, a golyós egerek, a homokórává alakuló kurzorok. 2004-ben, a PlayStation 2 és az Xbox fénykorában én itt, egy kis szobában, nagy számítógép előtt kezdtem digitális utazásomat.
Életem első játéka a Jazz Jackrabbit volt, egy oldalnézetes ügyességi játék, melyben egy zöld nyulat irányítottunk – puskával és vendettával. Nem igazán értettem, mi is az, amit látok, gyermeklelkem azonban kérdés nélkül fogadta be az abszurdabbnál abszurdabb képeket és a mára „chiptune-ként” ismert, digitalizált zenét. Végig is vittem a játékot, nem is egyszer – tulajdonképpen nullaszor. Eljutottam ugyan a program végére, az azonban csak egy korlátolt, ún. „shareware” verzió volt. Vagyis egy játék ingyenes első felvonása, a többiért pedig nyugodtan lehetett fizetni. Ezt persze mi sosem tettük. Gyerekkoromban sok játék állt számomra három-négy pályából a húsz helyett, és ha nagy ritkán került is teljes program imádott floppy diskünkre, aligha tudtunk a végére jutni.
Ezek a játékok nem ismertek kegyelmet. Rövidségüket irdatlan nehézséggel igyekeztek kompenzálni, gyakran hónapokra maguk elé szögezve a mesés látványvilág által horogra akasztott gyerekeket. Engem ekkor még nem vonzott, hogy bármit végigjátsszak, inkább csak szippantottam a különféle játékélményekből, majd futottam lerajzolni a karaktereket (utólag is elnézést óvónőmtől, amiért elhasználtam minden papírt, nem tehetek róla, hogy ennyi játékot ismertem).
Gyermekkorom tehát színes pixelhalmazok társaságában telt, viszont sokat tanulhattam tőlük. A Wolfenstein 3D című lövöldözős játék például már 6 évesen feltetette velem a kérdést – kik azok a nácik? Az Age of Empires történelmi-stratégiai forgatagában láthattam, hogyan fejlődik egy civilizáció, a Prehistorik 2 ősemberes kalandja után pedig egy kisebb esszét írtam arról, miért nem realisztikus, hogy egy ősember dinoszauruszokkal harcoljon. Egy nagy kedvencem, a Commander Keen című sci-fi-széria pedig elindított az angol nyelvvel való gyümölcsöző kapcsolatom útján – az első szókapcsolat, amit megtanultam: Try Again (Próbáld újra).
Ez az életszakaszom teljesen ártatlan volt. Mentes a játékipar marketingfogásaitól, a legújabb termékek csáberejétől. A mai napig kellemes nosztalgiával gondolok rá vissza, és mindig meglepődöm, amikor egy-egy YouTube-videó kommentszekciójában 40 éves sorstársakra lelek. Én már jóval a videójátékok kezdeti stádiuma után születtem – mivel azonban olyan közegben nőttem fel, mely kissé lépéshátrányban volt a világhoz képest, mégis megadatott, hogy személyes kapcsolatom legyen az alapokkal. Egy életre szóló szenvedély vette kezdetét abban a kis szobában, a nagy számítógép előtt.
Vajon hányan lehetnek hasonlóan? Hány koravén játékos sétál műszakállal, díszpálcával a klasszikusok kommentszekcióiban? Ha vannak ilyenek, akkor ez a cikksorozat nekik fog szólni; havi egyszer visszaemlékszünk rá, hogy milyen volt felvidéki gamerként cseperedni. Tartsatok velünk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.