Ebből még film fog készülni – fényes nappal raboltak a Louvre-ban

1

Filmbe illő rablás történt ma a világ leglátogatottabb múzeumában, a párizsi Louvre – ban. Három profi bűnöző elvitte Napóleon és Eugenia császárné ékszergyűjteményének kilenc darabját.

A francia belügyminiszternyomozás Laurent Nuñez tájékoztatása szerint a tettesek 9:30 és 9:40 között robogóval érkeztek, kis láncfűrészekkel felszerelve.

 A Szajna felőli oldalon emelőkosaras teherautóvaérték el az ablakot, betörték az Apolló galériába, majd mindössze hét perc alatt végeztek a rablással

Gyorsan összeszedték a kiállított ékszereket, majd motorokkal menekültek el a helyszínről. A támadás idején a múzeumban pánik tört ki, a látogatók és a személyzet is menekülni próbált.

2

A  hivatalos megfogalmazás szerint „felbecsülhetetlen értékű” ékszerek tűntek el.

A francia koronázási ékszerek gyűjteményében keretében szerepeltek olyan darabok is, amelyek Napóleonhoz és Eugénia császárnéhoz köthetők, például korona, tiara, nyakék, bross és más ékszerek. Különösen kiemelkedő darab: a „Crown of Empress Eugénie”, amely aranyból készült, gyémántokkal és smaragdokkal díszítve. 

Az egyik darabot – amelyről úgy tudni, hogy Eugénia koronájához tartozhat, az épület előtt találták meg összetörve, a rablók a nagy sietségben elejthették.

3

A szerencse annyiban a Louvre oldalán állt, hogy a gyűjtemény legértékesebb darabja, a 140 karátos Régens gyémánt érintetlen maradt. 

Hogy volt-e rablóknak belső támogatása vagy végeztek-e előzetes terepszemlét, még a folyamatban lévő vizsgálat tárgya. A Loure holnap várhatóan kinyit, az eddig is kiemelt biztonsáégi intézkedéseket megerősítik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?