Balerina: Jane Wick akcióban

Időtlen történet: a kislány, Eve (Ana de Armas) kénytelen végignézni, ahogy maszkos idegenek meggyilkolják az apját. A titokzatos társaság, ami ezután befogadja, megtanítja őt pisztolyt forgatni, és meg is húzni a ravaszt – ő azonban titokban a megtorlást tervezi. Amikor pedig végre adja magát a lehetőség, napirendre is tűzi a bosszút.

Hattyúk harca

A történet nem kimondottan érdekes, de John Wick-et nem is azért nézünk. Ahogy a széria korábbi darabjai, ez a film is főleg az ökleivel kommunikál. Ezt pedig rendkívül hatásosan teszi. A legnagyobb félelmem az volt, hogy Chad Stahelski szakképzett rendezése nélkül a Balerina a vontatott tucatakciófilmek sorsára jut, a végeredmény azonban olykor még a Wick-filmekre is rákontráz kreativitásában. Sokkal hosszabbnak érződik 120 percnél, de egy pillanatra sem válik unalmassá – csupán arról van szó, hogy megállás nélkül pörögnek a frappáns ötletek és az elegáns koreográfiák. A legizgalmasabb pillanatok azok, amikor az akció egy kissé eltávolodik A rajtaütés ihlette improvizációs bunyóktól, és már-már videójátékos abszurditásokhoz folyamodik. A két fénypont számomra egyértelműen a filmtörténelem talán első érdekes lángszórós párbaja, valamint az a jelenetsor, ahol a felfegyverzett terroristák ellen főhősünknek csupán gránátja van, de abból legalább negyven.

Bérgyilkos a szomszédom

Az akcióra tehát nem lesz panasz, de a ritmusra sem – szerencsére. A John Wick világa ugyanis változatlanul buta, mint a kő. Tény, hogy van valami morbid módon szórakoztató ebben az ezeréves szektákkal és titkos hotelekkel teli fikcióban, ahol minden második ember bérgyilkos másodállásban, de a széria mindig akkor laposodott el a leginkább, amikor túl sokáig hagyott gondolkodni. Itt szerencsére minden ötödik percben eltereli a figyelmünket valami játékos akciófelvétel vagy Ana de Armas maga, akinek karizmatikus sztárpotenciálját ennyire a Szárnyas fejvadász 2049 óta nem aknázták ki. Érzelmekből ugyan nem sokat vihetett ebbe a szerepbe, ez viszont jól is van így – a Balerina akkor kerül a legközelebb a szájhúzogatáshoz, amikor egy ponton megpróbál előrukkolni egy érzelmileg sokkoló csavarral (amit bárki, aki egyetlen filmet is látott, a harmadik percben levághatott). Nagy szerencse, hogy mindez az egész széria egyik legszórakoztatóbb órájába van csomagolva, ahol, úgy éreztem, először mertek igazán játszani a Wick-univerzum abszurd szabályaival.

John Win

Félreértés ne essék – továbbra is egy nonstop akciómaratonról beszélünk, ami könnyedén fárasztóvá válhat, ha valami mélységet is várunk tőle. A műfaj rajongóinak azonban örömhírt hozok; John Wick nevével továbbra sem létezik rossz film.