Bagossy Norbert: „Már nincsenek járt utak előttünk”

Május 9-én Pozsonyban koncerteztetek, utána egy nappal Prágában. Milyennek éltétek meg ezeket a bulikat?  

Mindig szeretjük az olyan alkalmakat, amikor nemcsak koncertek vannak egymás után a megszokott menetrend szerint, hanem meg vannak valamivel fűszerezve picit. Mint amikor a werkfilmekben látjuk a rockzenekarok életét: mi is beugrunk egy pár buszba, és megyünk határokon keresztül, és általában az egész stáb éjjel-nappal együtt van. Együtt koncertezünk, együtt pihenünk, együtt utazunk, és az ilyen utakról mindig feltöltődve jövünk haza. Nagyon jól éreztük magunkat, szuper volt a közönség is, és úgy érzem, mi is kitettünk magunkért.  

Volt időtök megnézni Pozsonyt, élvezni kicsit a látnivalókat, a prágai éjszakát, inni egy sört?  

Nem mindig van erre időnk, de azért próbáljuk úgy összerakni a helyszíneket, hogy ha már egyszer lehetőségünk adódik eljutni ezekbe a városokba, akkor nézzük meg, fedezzük fel a látványosságokat. Sajnos Pozsonyban most erre nem volt sok időnk, mert úgy volt összerakva az itiner, hogy érkezés, hangbeállás, és kezdődött is a koncert – és utaznunk is kellett tovább. A prágai sörre hál´ Istennek tudtunk szakítani időt. (nevet)  

A dalaitok meglehetősen szövegközpontúak. Számoltatok nem magyar ajkú közönséggel? Mennyire lehet „nemzetközi” a zenétek, ha a szövegeiteket mondjuk a közönség egy része egyáltalán nem érti?  

Igen, én is azt gondolom, hogy alapvetően szövegcentrikus a zenénk, de az a tapasztalatunk, hogy szerethető azok számára is, akik nem beszélik a magyar nyelvet. De azért jellemzően a külföldi turnékon is magyar a közönségünk. Inkább arra van példa, hogy a külföldön élő magyar rajongóink párjai, barátai rajtuk keresztül megismerik a zenénket, és aztán elkísérik őket a koncertünkre. Szokták szeretni és kifejezetten hálásak az élményért, még akkor is, ha nem értik, hogy miről énekelünk. Hiszen a zene kapocs, és össze tudja hozni az embereket anélkül, hogy konkrétan átmenne az az üzenet, amit a szöveg hordoz. Ez egy sokkal magasabb szintű kapcsolódás, „együtt rezgés” a közönséggel. 

Külhoni magyarként, Gyergyószentmiklósról mennyire nehéz eljutni Pestre és a pestközpontú magyar koncertéletbe?   

Ez nagyon sok mindenen múlik. Nekünk nagy szerencsénk volt, jókor voltunk jó helyen. Az internetnek hála nyilván el tudtuk juttatni a zenénket bárhová, viszont ettől függetlenül ahhoz, hogy bekerüljünk ebbe a közegbe, szükségünk volt egy jó menedzserre. Óriási szerencsénk volt Szalai Attilával, aki átlátta az itteni viszonyokat. Mert hiába, hogy mi Székelyföldön ismertek voltunk, nagy rajongótáborral rendelkeztünk, rendszeresen sikerült megtöltenünk nagyobb klubokat, de amikor átléptük a határt, kezdtünk mindent a nulláról, és kettő, öt, ötven ember előtt álltunk a színpadon. Attila közös turnékat szervezett velünk egy kaliberű zenekarokkal, és esélyt kaptunk arra, hogy ugyanúgy, ahogy otthon, Magyarországon is koncerteken gyűjtsünk rajongókat. Nem csak egy videóklipet kapott fel a közönség, és utána már híresen „jártunk körbe”, hanem szépen lassan építettük a karrierünket. Az nagy könnyebbség volt, hogy nem nekünk kellett egyenként feltelefonálnunk a klubokat, hogy hova férnénk be, hanem ő érzett rá nagyon jól, hova toljon be minket. De nyilván akkor mi még ezzel nem kerestünk semmit, effektíve mindent feláldozva dolgoztunk, a zenekar lett a hobbink is, a munkánk is, és ez egy nagyobb álom kiindulása volt. Szóval azt mondom, nem lehetetlen Gyergyóból idáig eljutni, de nyilván vannak nehézségei. Építkezni kell, lépcsőfokról lépcsőfokra haladni.  

Lehet ezt hazulról csinálni, vagy minden időtöket Pesten kell tölteni, jelen kell lenni? Mennyire éltek kétlaki életet? 

Rendszeresen utazunk. A teljes zenekar kétlaki. Most a zenekar egyik felének Magyarországon van az állandó lakhelye, a másik felének Székelyföldön. Amikor koncertek vannak, akkor értelemszerűen nekik kell ideutazniuk, de amikor szabadidőnk van, mi próbálunk a szülővárosunkban tölteni még több időt. Nagyon sok időt töltünk az autóban, ez igaz, de mi szeretjük ezt. És biztosan hiányozna az egyik vagy a másik életünk, ha nem kapnánk meg a megfelelő adagot belőle. (nevet) 

A dalok írásához visszavonultok Erdélybe, vagy ebben konkrétan magának a helyszínnek nincs akkora szerepe? 

A dalírást nem befolyásolja az, hogy hol történik. A dalszerzés belülről, a lélekből jön – mindenképpen mélyebbről. Nem szükséges hozzá más, csak hogy tudjak egymagamban lenni. A stúdiófelvételeket viszont már Gyergyószentmiklóson csináljuk, az öcsém stúdiójában. 

Én azt gondolom, inkább az a fontos, hogy a lelkünkben egy erős alapzat legyen, amihez mindig vissza tudunk nyúlni, bárhol is legyünk. Az otthon inkább ahhoz kell, hogy feltöltődjünk, hogy meg tudjunk valahol pihenni.  

Rengeteg koncertet adtok. Hogyan kapcsolódsz ki? Mi kell ahhoz, hogy elinduljon ez a belső munka? Egyáltalán, ebben az állandó zajban, ami körülvesz bennünket, mivel töltöd ki a „csendeket”?  

Mindannyian odafigyelünk arra, hogy a nyári, pörgősebb szezonban se csak azzal teljen minden egyes nap, hogy pörgünk, és koncertek, és emberek, és mindig „legyünk”. Arra figyelünk, hogy ne legyen túl sok, ne égjünk ki, hogy mindig visszább kell egy picit venni. De ott vagyunk egymásnak, és úgy gondolom, hogy ezt jól tudjunk kezelni. Jól kialakított rendszerben élünk: a szezon május elejétől október végéig tart. Ebben az időszakban a hétfő-kedd-szerdák nyugisabbak, csütörtöktől vasárnapig tart a durvább rész. A csendesebb időszakokat mindenki azzal tölti, ami őt feltölti. Az őszt, a telet és a tavaszt pedig kisebb szakaszokra bontjuk: van egy pici szabadidőnk, amikor nincsenek zenekari feladataink, a karácsonyi szezonban aztán a karácsonyi lemezünket turnéztatjuk, tél elején megint tartunk egy újabb rövid szünetet, utána pedig valószínűleg bevonulunk a stúdióba. De úgy kell ezt elképzelni, hogy mivel nekünk ez az életünk, a szerelmünk, a hobbink, ami hál´ Istennek a munkánk is lehet, ezért a zenekarral kapcsolatos témák a karácsonyi ebédnél is felmerülnek.  

Téged mi tölt fel? 

Én aktív pihenő vagyok: szörfözöm, gördeszkázom, edzek, tanulok zongorázni, picit hegedülni is. Az elmúlt pár évben nagyon sokat olvasok.  

Melyek azok a könyvek, amik mostanában inspirációul szolgáltak neked? Vagy van esetleg olyan, amihez mindig visszatérsz?  

Pont nem a szezon alatt olvasok sokat, de azt lehet mondani, hogy ez egy pár éves szerelem. Soha nem voltam nagy olvasó, de egy ideje elkísérnek a könyvek. Ha aktuálisan olvasok valamit, akkor az biztosan valamilyen formában belekerül a dalírásba. Olvastam mostanában két olyan tudományos könyvet is, ami az emberiség lenyomatáról szól, meg arról, hogy milyen hatással vagyunk az ökoszisztémára, és hogy nem is a Földet kellene félteni, hanem magunkat inkább. A Lámpás című új dalunkban, ami nemrég jött ki, benne van ennek a lenyomata. Mostanában inkább filozófiai, pszichológiai, tudományos könyveket és zenei önéletrajzokat olvasok. Van olyan dalunk is, amit konkrétan egy Orwell-regény inspirált: az Óriások című.  

És a zenében? Mit hallgatsz, hallgattok, ha épp nem próbáltok, koncerteztek?  

Ez változó. Öcsém hatalmas zenehallgató, ő csinálja a hangszerelést is, és neki a munkájához fontos, hogy tudja, milyen trendek vannak, mi hogy működhet. Én viszont nem igazán hallgatok zenét. Mostanában kezdem rávenni magam arra, hogy néha szóljon itthon zene. Egyébként mindenevő vagyok zeneileg.  

Van valamilyen nagyságrendileg erősebb zenei kötelék a testvérek között a zenekarban, mint a többi taggal?  

Azt gondolom, hogy a zenekar összes tagja között erős a zenei kötelék. Mindenki mindenevő, és mindenki eléggé befogadó. Az öcsémmel azt emelném ki, hogy most már egy jó pár lemez óta úgy működünk, hogy én megírom az alapdallamot, és ő az, aki meghangszereli, felöltözteti, érzi, hogy milyen irányba kell elindulni, hogy mi az, amit ki lehet hozni belőle. Nem ráerőltet valamit, nem erőszakolja meg a mondanivalót, hanem valami olyat tesz hozzá, ami oda illik. Ő ebben nagyon jó. Nyilván az, hogy együtt nőttünk fel, a vérségi kapcsolat, a testvéri viszony, minden közrejátszik abban, hogy ilyen flottul működik ez köztünk.  

Hogy áll össze a koncert dramaturgiája? 

Eddig a koncertszezon előtt találtuk ki a dalok sorrendjét, és ezt vittük a teljes szezonban mindenhová. Most már szerencsére nagyon sok dalunk van, és egyre többet szeret a közönség, úgyhogy oda kell figyelnünk arra, hogy ezeket játsszuk. Valószínűleg lesznek blokkok, és ezeket cserélgetjük majd az egyes koncertek között, hogy ne unjuk meg mi sem, és a közönség sem. Viszont arra figyelnünk kell, hogy a kevésbé ismert, elvontabb, művészibb dalok közül csak egyet-egyet lehet betenni, hogy ne üljön le a buli. De mi minden egyes esetben úgy csináljuk – hogy profi legyen, és show-t tudjunk csinálni, hogy ne kelljen gondolkodnunk azon, hogy most mi következik, az hogy is van, az átkötések hogy is mennek –, hogy a teljes koncertet, mint egy előadást, megcsináljuk a szezon elején, hogy azt utána már, mint egy összefüggő egészet, a nagy pörgésben is magabiztossággal lehessen előadni.  

Ti „csak” a zenével foglalkoztok, vagy a látványvilág is a ti ötleteiteken alapul? A pozsonyi koncerten vetítés nélkül is gyönyörű képeket festettetek a lámpákkal és sziluettekkel a színpadra. Kinek a munkája ez? 

Szuper fényesünk van, Pintér Ádám, aki kísér bennünket, de az ötletelésben mi is benne vagyunk, úgy működünk, mint egy nagy család. Leülünk egy asztalhoz, adott esetben a backstage-ben, és beszélgetünk arról, milyen irányba kellene elmenni ami a fényt, a hangzást illeti. Bármit, ami a show-t tudja emelni. Az nagyon fontos, hogy a látványvilágot is, mint a repertoárt, meg kell újítani minden évben vagy minden két évben. Mi kifejezetten szeretjük az analóg dolgokat, vagy ha azt a hatást lehet kelteni a színpadon.  

Túl vagytok MVM Dome-on, Arénán, az összes nagy fesztiválon. Csak saját dalokat játszotok. Mi volt a zenekar életében az eddigi legnagyobb fordulópont?  

Sok ilyen mérföldkő volt. Az első lemezünk. Aztán az ötödik. Mindegyik. A Csillag az égen című műsorunk, amit megcsináltunk az Erkel Színházban, aztán most visszük Csíksomlyóra. Aztán amikor először megtöltöttük az A38 hajót. Az első Akvárium, a Budapest Park, az Aréna. Az MVM Dome-ot már egy másik szintnek éltük meg, mert ott mi voltunk az első magyar zenekar, amelyik egyáltalán bevállalta és csinálta, és szerencsére az is telt házasra sikerült.  

Vágyott cél? Álomhelyszín? Színpad? Lebegnek ilyenek előttetek? 

Most van az az időszak, amikor lehet új dolgokon gondolkodni, olyanokon, amik már nem járt utak. Ilyenkor a járt utak eltűnnek előled, és rajtad múlik, hogy merre mész és mit csinálsz. Ez mindig egy másfajta szemléletmódot, megközelítést igényel. Most igyekszünk a rajongókkal szorosabbra fűzni a viszonyt, a zenén túl. Körbebicikliztük velük a Balatont úgy, hogy összekötöttük koncerthelyszínekkel. Hiszen vannak, akik évente akár nyolcvan helyszínre is elkísérnek bennünket, és mi keressük, hogy számukra mi lehet az a plusz, ami még izgalmasabbá tudja tenni ezt az élményt, kapcsolatot. Most már az aktuális álmok megélése a fontos, nincsenek hosszú távú álmok, csak egy: hogy legyünk egészségesek, együtt zenéljünk, együtt öregedjünk meg. Hogy nyolcvanévesen is akasszam a nyakamba a gitárt, és ha nem is állós rock´n´rollt csináljak, de zenélhessek együtt ugyanezekkel az emberekkel.