A többszörös Anasoft Litera-döntős szlovák író, Michaela Rosová A te szobád (Tvoja izba) című kötete tavaly jelent meg a Womanpress kiadó gondozásában, Pénzes Tímea fordításában. Az alaphelyzet első látásra egyszerű: van egy lány, aki beköltözik, és egy fiú, aki kiköltözik.
Pozsonyban vagyunk, valahol a Védcölöp út (Palisády) környékén, ahol az ablakból csak az égre látni, süvít be a szél, és ahol egy hatalmas fa ágai takarják a kilátást. A költözésnél elveszett egy görög feliratos csészealj, Endre cuccai (vajon mik azok a nem létfontosságúak, amik nélkül, úgy érzi, egy hetet ki tud bírni) a fal mellé vannak tornyozva, dobozokban, és egy lány megpróbálja átvenni az irányítást egy lakás felett.
Míša Prágából költözik vissza Pozsonyba:
„A főszerkesztőnek köszönhető, hogy hazajöttem. Évek óta mondogattam magamnak, hogy visszatérek. Jött egy pasi, azt mondta, gyere, bízz bennem, és végül jöttem.
És ez minden – végül is mégiscsak enyém ez a történet.” (175.)
Hazatér, hogy azzal szembesüljön, hogy se lakcíme, se bankkártyája, mindent a nulláról kell kezdenie, láthatatlanul mozog a városban, a lakásban, az életében.
„Az ember elköltözik, írta Ön nekem, és az ilyen eseményekkel járó töréseknek és repedéseknek időre van szükségük. Milyen szép lehetett volna, mondtam magamnak, ha az én szövegem is ilyen indirekt volna, ha repedésekről szólt volna, zord tájakon bolyongásról…” (173.) – írja a narrátor az utolsó fejezetben a szlováknyelv-tanárának. Folyamatosan reflektál magára, a könyv írásának aktusára, a szerzői/szerkesztői döntésekre. De levelet ír a szerkesztőjének, és a grafikusának is üzen, vele, a könyv borítójával és az egyes részek közötti, fekete oldalakkal teme(tte)ti el a történetét, múltjának egy részét, a grafikussal találtatja ki, hogyan nézzen ki a sír. Amibe belekerül Endre, Endre kulcsra zárt szobája és az a „cserbenhagyásos gázolás”, amit a főszerkesztő követ el a narrátor életében, életével.
Kapcsolódó cikkünk
„A főszerkesztő kihasznált, amit magasabb érdekekre hivatkozva igazolt magának; a társadalom általános jóléte érdekében néha fel kell áldozni az egyéneket. Ezzel nem értek egyet, de ugyanakkor elveszítem a szemrehányás jogát, mert én is ugyanerre készülök; feláldozom a főszerkesztőt, ellehetetlenítem a saját intellektuális körében. (…) Erre nem gondoltam a mű megírása során. És most?” (174.)
Rosová regényének alapélménye az eltartás. A narrátor Míša eltartja, folyamatosan távolítja magától a saját(?) történetét, miközben hol reménytelen harcok vívásával, hol rezignáltan próbálja visszanyerni az illetékességet önmaga felett. De bankszámlát nyitni, telefonszámot intézni – ez a sok jelképes gesztus mind-mind elérhetetlen. Jelképes jelentéssel bíró, mégis megugorhatatlan akadályok ezek, „mert csak útleveled van, az útlevél kevés.”
Egyes szám második személyben ír saját magáról, az egyes szám első személyt képtelen magára venni (kivéve egy összeomlás utáni, kórházi jelenetben), az egyes szám harmadik személyt pedig mégiscsak túl távolinak érzi.
„Könnyedén és megfontoltan írsz, és második személyben, ebben is van valami, eltolod önmagad, ahogy a szobát tolod el, úgy nézel rá, mint ahogyan magadra – mint valami nagyon kézzelfoghatóra, ami azonban egy kicsit távoli marad számodra.” (11.)
Hogyan válhat valami, ami egykor a másé volt, a miénkké? Endre szobája, a te szobád, Prága, Pozsony… az otthonkeresés dilemmája. Otthonná tehet egy helyet egy gazdát cserélt lakáskulcs, egy közüzemi számla, ami a nevünkre érkezik, egy telefonszám, egy biztosítás? Egy „röppenő sirályhang”-sál, hosszú, színes, valakinek a nyakában, amit megigazítunk a szélben? Lehet, hogy az otthon nem is egy ház, egy lakás, négy fal és bútorok, hanem egy egyszerű döntés? Egy hely, ahová ledobjuk a cuccainkat? És valaki, akivel?
Michaela Rosová: A te szobád, ford. Pénzes Tímea, Womanpress, 2024.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.