Az ezerarcú díva – A 75 éves Meryl Streep karrierje

m

„Az Oscar-bizottság minden évben összeül, majd alapos megfontolás után jelölik Meryl Streepet” – volt idő, amikor minden Oscar-gála ezzel a poénnal indult. És bár hajlamosak vagyunk cinikusan viszonyulni ahhoz, amit elviccelünk, a hetvenöt éves Meryl Streepnek igazán nincs mit szégyellnie. Rekordszámú jelölését színes, izgalmas karrierrel érdemelte ki, a visszafogott alakítások és akcentusok királynőjeként, mindazonáltal soha nem idegenkedve a lazább, közönségbarátabb szerepektől sem. Mit érdemes tudni a hollywoodi ikon karrierjéről?

Meryl Streep 1949 júniusában született az amerikai New Jersey államban. Egy ideig a jogi pályát fontolgatta, ám amikor véletlenül átaludta egyik egyetemi vizsgáját, égi jelnek vette, és inkább gyerekkori szenvedélye, a színészkedés felé fordult.

A szakma kedvence

Fiatalon hangképzést és jelmeztervezést is tanult. Talán nekik köszönheti legnagyobb színészi erényét, a rugalmasságot: bármilyen kor bármilyen emberévé át tudott változni, mind hangzásban, mind megjelenésben. Tehetségét először 1975-ben mutathatta meg a Broadway színpadán, hollywoodi filmszínészként pedig 1978-ban tört át. Michael Cimino A szarvasvadász című háborús drámájában csendes, tragikus ellensúlya volt Robert De Niro és Christopher Walken megtört veteránjainak, emléket állítva a vietnámi háború azon áldozatainak is, akik sosem hagyták el Amerikát. A szereppel kiérdemelte első Oscar-jelölését, egy évre rá pedig magát a díjat is bezsebelte a Kramer kontra Kramer című családi drámáért.

Aki még ezután sem ismerte, az mindenképp felfigyelt rá második Oscar-díjas szerepe, a Sophie választása után. Alan J. Pakula filmjében egy megtört, lengyel holokauszttúlélőt alakított, akit még évekkel a háború után is kísért egy döntés, amelyet anyaként meghozott. Ekkorra Streep már a hollywoodi drámaszcéna egyik legismertebb nevévé vált, sokan azonban éppen ezt kifogásolták benne. A castingosok úgy érezték, hogy Streep, bár kétségtelenül profi, nem elég karizmatikus ahhoz, hogy egy közönségbarát mozifilmet is kormányozni tudjon. Hiába a két Oscar-díj, hiába a cannes-i sikerek, a billboardokon nehezen tudták őt elképzelni. A színésznő egy időre ugyan megpróbálkozott az arculatváltással (olyan mozifilmekben parádézott, mint a Jól áll neki a halál vagy a Veszélyes vizeken), ezek a próbálkozásai azonban a szakma szemében rendre elhasaltak. Nem volt mit tenni, Streep visszatért a drámai szerepekhez, amelyekben otthon érezte magát.

a

A közönség kedvence

2002-ben aztán feltűnt az Adaptációban. Charlie Kaufman elborult fekete komédiájában Streep egy megbabonázott írónőt alakított, füvezett, drogot termesztett, a film végén pedig tűzpárbajba is keveredett. A szerep minden téren szokatlan volt, leszámítva egyet: Oscar-jelölést kapott. Egész pontosan a tizenharmadikat Streep karrierje során, amivel a színésznő megdöntötte a hollywoodi legenda, Katharine Hepburn rekordját. Saját úton ugyan, de végül csak eljutott a közönségfilmekig, és karrierje leggyümölcsözőbb évei kezdődtek. Milliók számára vált ikonná Az ördög Pradát visel című sikerfilm divatdiktátoraként, elhozta az ABBA második fénykorát a Mamma Mia! című egzotikus musicallel, és még Wes Anderson animációs komédiájában, A fantasztikus Róka úrban is szinkronizálta az egyik főszereplőt.

2011-ben aztán mindenkit emlékeztetett, mire is képes: Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök bőrébe bújva harmadszorra is megnyerte az Oscar-díjat. Más színész ekkor, a csúcson vonult volna vissza, Streep karrierje azonban továbbra is színes maradt: harcolt a korrupció ellen Steven Spielberg krimijében, A Pentagon titkaiban, ám meg is fürdött benne a Ne nézz fel! című politikai szatíra narcisztikus elnökeként. Fokozatosan a sorozatrajongók nagyítója alá is visszakerült. Első Emmy-díját még a hetvenes években nyerte a Holokauszt című minisorozatért, az elmúlt esztendőkben azonban két szuperprodukcióban, az HBO-féle Hatalmas kis hazugságokban és a Gyilkos a házban című humoros krimiszériában is feltűnt. Az idei cannes-i filmfesztiválon életműdíjjal jutalmazták. Ünnepi beszélgetésén visszaemlékezett egykori zenetanárára, akitől megtanulta, hogy az önkifejezésben soha nincs mit szégyellni. „Egyenes vonalnak kell lennie az érzelmeid felől. A fejedet nyugodtan hagyd ki belőle.”

i

Legközelebb a Gyilkos a házban legújabb évadában találkozhatunk vele augusztusban, a Disney Pluson.

Rohadt paradicsomok

A Rotten Tomatoes a leghíresebb amerikai filmértékelő weboldal, mely a népszerű kritikusi pontszámok átlagolásával „frissnek” vagy „rohadtnak” ítéli az egyes filmeket. Streep a múltban többször is bírálta az oldalt, amiért az nagyságrendekkel több férfivéleményt vesz figyelembe – az arány 4:1 a női kritikusok kárára. „Én hiszem, hogy a férfiak és a nők különbözőek, és mást is szeretnek. Néha ugyanaz mozgatja meg őket, néha azonban eltér az ízlésük. Ha a Rotten Tomatoes ennyire dominánsan az egyik oldal véleményét tükrözi, az egyértelműen hatással lesz a filmek bevételi esélyeire.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?