Aranylemez: Az Oasis kanyargós életútja

d

„A világ legjobb szerelmes dala” – jelenti be izgatottan egy barátom, mielőtt elindítja a mobilján a Wonderwallt. Meglepetten figyeli, ahogy hangosan énekelni kezdem az első versszakot. „Ismerem, ez az Oasis legismertebb dala” – magyarázom. „Mutass még tőlük valamit.” Poénból beteszem a Don’t Let Me Down című Beatles-számot. „Ú, ez is jó szerelmes szám” – hallgatja figyelmesen a szöveget. „Na jó, ez igazából Beatles” – vallom be. – „De ha tetszik az Oasis, a Beatles is fog. Bocsi, többször nem csaplak be.” „Nem haragszom” – mondja. „Akkor már most jobb helyen vagyunk, mint az Oasis alapítói.”

75 millió eladott lemez és 45 zenei díj – az Oasis könnyen a világ egyik legismertebb bandája lehetne, ha végre rendeződne a zenekartagok közötti viszony. A Gallagher fivérek azonban nem tudják elengedni gyermekkori szeretem-utálom (de inkább utálom) viszonyukat, így pedig nagyrészt az Oasisről is csak nosztalgiázni tudunk. Most viszont úgy tűnik, a zenekar legalább 44 napra valóban újraalakul: 2025-re bejelentettek egy nagy-britanniai és írországi turnét. Csak remélni lehet, hogy másfél hónapnál tovább is tolerálni tudják majd egymást.

Mindenképpen talán

Az Oasis 1991-ben alakult az angliai Manchesterben, és eredetileg Liam Gallagher (ének), Paul „Bonehead” Arthurs (gitár), Paul „Guigsy” McGuigan (basszusgitár) és Tony McCarroll (dobos) alkották. Liam bátyja, Noel az Inspiral Carpets zenekar stábtagja volt, ám – bár sok reményt nem fűzött hozzá – egyszer úgy döntött, megnézi öccse akkor még Rain néven ismert bandáját. Később, amikor Liam felkérte Noelt, hogy legyen a zenekar menedzsere, elfogadta az ajánlatot: cserébe azonban vezető és dalszövegíró is lenni akart. Egy glasgow-i fellépés után, ahol szó szerint be kellett verekedniük magukat a klubba, a Creation Records társtulajdonosa, Alan McGee szerződést ajánlott nekik. Első, stúdióban felvett daluk még nem aratott nagy sikert, a másodikért félmillió dollárnyi bírságot kellett fizetniük plagizálás miatt (a Coca-Cola perelte be őket; „Mindegy, akkor mostantól Pepsit iszunk” – nyilatkozta később Bonehead), a harmadik, a Live Forever azonban már listavezető lett Nagy-Britanniában. Első albumuk, a Definitely Maybe 1994. augusztus 29-én jelent meg, és szinte azonnal az élre tört.

d

A lemezzel Amerikában is turnéztak – ez azonban nem alakult zökkenőmentesen. Liam, miután elkezdte sértegetni az amerikaiakat, csörgődobjával fejbe ütötte testvérét, és lesétált a színpadról. A testvérek közti viszony sosem volt kiegyensúlyozott. Az Oasis megalakulása óta folyamatosan ott szerepeltek a bulvárlapok címlapján, vagy azért, mert nyilvánosan verekedtek, vagy pedig a Blur nevű zenekarral való rivalizálásuk miatt. A balhékat többnyire Liam okozta; az 1996-os MTV Unplugged koncertjükön nem volt hajlandó felmenni a színpadra. Azt állította, fáj a torka, Noel szerint azonban csak másnapos volt. Liam végül a közönség soraiból nézte végig a koncertet, csípős megjegyzésekkel illetve azt.

A csodafal és az óriások

Az Oasis legnépszerűbb albuma, a (What’s the Story) Morning Glory? felvétele előtt két zenekartag is lelépett; Gallagherék elégedetlenek voltak McCarrol dobjátékával, McGuigan pedig „idegi kimerültségre” hivatkozva hagyta ott átmenetileg a bandát – a helyére Scott McLeod került, aki viszont az amerikai turné előtt hirtelen kilépett. Amint az album (és egyben a zenekar történetének) legsikeresebb dala, a Wonderwall videóklipje megjelent, McLeod elmondta Noelnek, hogy szerinte rossz döntést hozott. „Szerintem is, további sok szerencsét” – reagált a dalszerző. A zenekar hírneve ekkoriban a tetőfokára hágott: 1996 augusztusában négy skóciai koncertjük volt, melyekre perceken belül elfogytak a jegyek. A helyszínek befogadóképessége miatt koncertenként 125 ezer ember előtt léptek fel, azonban összesen 2,5 millióan akarták látni őket, tehát ha a közönségigényeket kielégítették volna, az húsz telt házat jelentett volna. Bár lemezeiket a kritika nem mindig fogadta kitörő örömmel, anyagi vonzatukat ez nem befolyásolta.

d

A ma már kevésbé népszerű Be Here Now album után McGuigan és Bonehead is kilépett a zenekarból, a 2000-ben megjelent lassú, pszichedelikus stílusú Standing on the Shoulder of Giants az ígéretes cím ellenére langyos fogadtatást kapott. A cím Noel ötlete volt: egy este kocsmázni ment, berúgott, és a kétfontos oldalán ezt a feliratot látta, amit aztán (hibásan) fel is írt cigarettadobozára. Másnap megmutatta a többieknek, akiknek szintén tetszett. 2011-ben aztán Noel azt mondta, szerinte ennek az albumnak sosem kellett volna megszületnie. Az Oasis ekkorra már talált új zenészeket az alapító tagok helyére Andy Bell (basszusgitár) és Gem Archer (gitár) személyében, saját stúdiót alapítottak, és a jól ismert, fekete alapon fehér betűs logójukat is megváltoztatták.

A végzetes turné

A Dig Your Soul Out volt az Oasis utolsó albuma. A 2007-es turné során valaki a közönségből megtámadta Noelt, aminek következtében több bordája is eltört. Ezt a hongkongi fellépés követte, amit Liam gégegyulladása miatt kellett lemondaniuk, bár Noel azt állította, testvére részeg volt. Liam erre beperelte őt, és csak egy bocsánatkérés után ejtette a vádakat. A turné utolsó koncertjére Párizsban került volna sor, azonban a fellépés előtt két órával lefújták azt. „Némi szomorúsággal, de óriási megkönnyebbüléssel közlöm, hogy ma este elhagytam az Oasist! Az emberek majd azt írnak és mondanak, amit akarnak, de én egyszerűen egy napot sem tudok tovább együtt dolgozni Liammel!” – olvashatták később a rajongók Noel közösségimédia-oldalán. Liam állítólag úgy fogta meg Noel gitárját, ahogy a fejszét szokás, Noel szerint pedig ez volt az utolsó csepp a pohárban.

d

A Gallagher fivérek 2009 óta külön utakon járnak, és mindketten megalapították saját zenekarukat. Liam idén is fellépett a Sziget Fesztiválon, ünnepelve a Definitely Maybe 30. évfordulóját. A koncertben sok másik emberrel együtt én is csalódtam, ugyanis a Live Foreveren kívül egyik, sokak által szeretett Oasis-dal sem hangzott el. Nem sokkal később azt olvastam, 2025-ben újraalakul a zenekar egy turné erejéig.

 „Kár, hogy minden évben meg kell jelennie legalább egy ilyen cikknek” – ez volt a zárómondatom két nappal ezelőtt. Most a legnagyobb örömmel változtatom meg: remélem, nem csak Angliában hallhatunk majd a „csodafalról”.

Tudta?

Az Oasis nevet Noel Gallagher korábbi zenekarának, az Inspiral Carpetsnek köszönhetjük, akik a swindoni Oasis szabadidőközpontot jelölték meg székhelyükként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?