Amint megemlíti valaki a The Cure-t, azonnal eszünkbe jut Robert Smith vörös rúzsa, tupírozott, fekete haja és szemfestéke. Meg a Friday I’m in Love. A The Cure azonban sokkal több ennél: a punk inspirálta zenekar nemcsak a gótikus rock műfaj alapkövét rakta le, lábnyomát a ʼ80 -as évek óta a popkultúra is őrzi. Novemberi albumuk toplistás helyeit elnézve pedig ez nem is igazán fog változni.
Az Easy Cure zenekart Robert Smith (ének), Michael Dempsey (basszusgitár), Laurence „Lol” Tolhurst (dob), valamint Porl „Pearl” Thompson (gitár) alakították 1976-ban egy angliai katolikus középiskolában. Thompson azonban két év múlva távozott a zenekarból, a trió pedig The Cure-ra változtatta a nevét, és ki is adták első kislemezüket Killing an Arab címmel. Ez nem volt a legszerencsésebb választás, ugyanis a(z elsőre) rasszistának tűnő cím nagy felháborodást keltett. Valójában azonban Albert Camus egzisztencialista író A közöny című regényére utal, melynek központi eleme valóban egy arab ember meggyilkolása. A lemez demóját több kiadónak is elküldték, de csak a Fiction Recordsnál jártak sikerrel, amelyhez hűek is maradtak – egészen 2001-ig dolgoztak együtt.
A brit toplistákra csupán második albumuk, a Seventeen Seconds egyik dalával, az A Foresttel kerültek fel, megalapozva melankolikus, sötét, mégsem elidegenítő zenei világukat. Nem is gondolnánk, hogy a zenekartagok nem mindig néztek ki úgy, ahogy a fejünkben élnek. Pedig az ikonikus vörös rúzs vagy fekete szemfesték csupán a Pornography album turnéján, a ʼ80-as évek elejétől kezdve határozta meg a banda imázsát. Smith külseje annyira egyedire sikeredett, hogy egyrészt ő inspirálta Tim Burton Ollókezű Edwardjának megjelenését (Burton zeneszerzőnek is felkérte Smitht, de ő ezt elutasította), egy brit kabarétársulat pedig egyik előadásában azzal reklámozta „antigravitációs hatású” hajszpréjét, hogy azt állították, Robert Smith könnyeit is felhasználták hozzá. A The Cure végül a Head on the Door című, 1985-ös albumával ért el nemzetközi sikert, amikorra a zenekar már rátalált – mind zeneileg, mind öltözködésében – egyedi stílusára.

Akárcsak a mennyország
A Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me című dupla albumon jelent meg a Why Can’t I Be Just Like You? és a Just Like Heaven is, melyek a mai napig a zenekar legismertebb dalai között szerepelnek. Robert Smith ekkoriban úgy tett, mintha félne a repüléstől, hogy ne kelljen turnéznia. „Balszerencséjére” azonban 1989-ben egy rövid időre a The Cure lett a világ egyik legismertebb zenekara. Ebben az évben nemcsak a Wembley-stadiont töltötték meg, de a New York-i koncertjükre is 30 ezer jegyet adtak el 24 óra alatt. „Soha nem akartunk ennyire nagyok lenni” – emlékezett vissza erre az időszakra Smith.
A Disintegration a mai napig a zenekar legeladottabb albuma. A Lullaby (Altatódal) című dalt Smith saját bevallása szerint az apja által énekelt altatódalok inspirálták: „Ő találta ki a szövegüket. Mindnek borzalmas vége volt, olyasmik, hogy »Aludj el, édes babám – vagy többé nem ébredsz fel«.” Az ezt követő Wish szintén a toplisták élén szerepelt, ezen album dallistáján találhatjuk meg a Friday I’m in Love című rádióslágert is. Azóta a leghangosabb kritikai visszhangot a 16 év „csend” után, 2024 novemberében megjelent Songs of a Lost World kapta, melyre mind a kritikusok, mind a rajongók szerint érdemes volt várni.
Robert Smith minden karácsonykor elviszi unokaöccseit és -húgait a Disneylandbe. „Életem egyik legjobb és egyben legnyugtalanítóbb pillanata volt az, amikor Minnie egér odajött hozzám, és autogramot kért tőlem.”
Örök pop-punkok
A The Cure-t a ʼ70-es évekbeli punkzene inspirálta, így nem meglepő, hogy a mai napig megmaradt antikapitalista lelkületük: Smith felszólalt a Ticketmaster jegyportál indokolatlan pluszdíjai miatt, egy alkalommal pedig szándékosan 16 fontért árult koncertjegyeket, hogy függetlenül a jövedelemtől bárki meg tudja nézni őket. Szeptemberben a zenekar arra buzdította a rajongókat, hogy bojkottálják az iTunest, és ne vásárolják meg a Hypnagogic States EP-jüket az online áruházból, ugyanis ők maguk is sokallták az öt darab remix 8 fontos árát. A frontember továbbá nyíltan antimonarchista, több interjúban is elmondja, hogy nem érti, miért van még mindig királya Angliának. Nem ritka az sem, hogy a koncertbevételeiket eladományozzák.
A The Cure rengeteg zenekart inspirált: a ʼ90-es évek grunge műfaját megalapító The Smashing Pumpkinst, a pop-rock stílusú Blink-182-t, melankolikus dalszövegeik pedig természetesen a 2000-es évek emo zenekarait is megihlették. Mindeközben mégis a tupírozott haj és a Friday I’m in Love jut eszünkbe róluk. Meg ha az említett zenekarokat hallgatjuk, valószínűleg azt mondjuk, „kjúros”. Ez pedig akkora popkulturális lábnyom, amelyet az űrből is látni.
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2025. január 7-ei számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.