„Hallottam már a nevüket, hogy Red Hot Chili Peppers, de egy számot se ismerek tőlük” – mondja az egyik barátom. Szó nélkül rámosolygok, és elindítom a Californicationt. „Ezt se?” – kérdezem. Nemet int a fejével, én aprót sóhajtok, és beteszem a Snow-t. „Ú, ezt ők játsszák?” – csillan fel a barátom szeme. Na, hát ilyen jelenség a Red Hot Chili Peppers.
Sorozatunkban legendás együttesek életútját és legikonikusabb pillanatait foglaljuk össze!
Bár ez a funk-rock zenekar 1982-ben alakult Los Angelesben, 1991-ig tulajdonképpen nem sokan tudtak róluk, akik pedig igen, azok sem kedvelték őket. A húszévesekből álló baráti társaság – Anthony Kiedis (ének), Michael „Flea” Balzary (basszusgitár), Jack Irons (dob) és Hillel Slovak (gitár) – ugyanis főként balhéiról és mindennapos kábítószer-fogyasztásáról volt híres, a zenéjük pedig a kezdeti években legfeljebb harminc főt vonzott. Az első albumukat, a The Red Hot Chili Pepperst 1984-ben adta ki az EMI stúdió, és a producer, Andy Gill arra kérte Kiediséket, hogy tisztábban, rádióbarátabban játsszanak. A zenekar végül annak ellenére is kiadta az albumot, hogy „túlpolírozottnak” tartották. Hillel és Jack meg sem jelentek a lemezbemutatón, mivel egy akkoriban híresebb zenekarnak, a What’s This?-nek is a tagjai voltak.
A kezdeti években az ipar éretlen, szexuálisan túlfűtött fiataloknak tartotta a társaságot, ezért sokszor még csak kezet sem fogtak velük – írja memoárjában Anthony Kiedis; a zenéjük sem volt túlságosan népszerű, kiszámíthatatlan viselkedésük pedig gyakran vezetett belső konfliktusokhoz – a kezdeti években hatszor váltottak gitárost. Hillel és Jack közben visszatértek a zenekarhoz, és felvették a Freaky Styley című albumot. A felvétel közben a tagok végig heroint fogyasztottak, ami a dalok ritmusában és dalszövegében is visszatükröződik. A YouTube-on sok „ez a valódi Red Hot Chili Peppers” típusú kommentet olvashatunk a Freaky Styley album kapcsán, viszont a szövegeikben sokkal inkább figyelhetők meg a punk műfajra jellemző sorok – például „Fuck ’em, just to see the look on their face” („Dugni, csak azért, hogy nézhesd az arckifejezésüket közben”) –, zenéjükben kevés az ismétlődő, megjegyezhető elem, inkább kaotikusnak mondható. A zenekar valószínűleg így akarta kiélni magát az előző, mesterségesen túlpolírozott albumuk után. Következő albumukhoz, melyre az EMI-től ötezer dollárt kaptak, Anthonyék olyan producert választottak, aki szintén kábítószerezett, így közös „hobbijukra” el is különítettek kétezret. A függőség miatt egyre többször fordult elő, hogy Anthony napokra eltűnt, és állítólag a fellépésekre is „szinte alva” járt, valamint új dalszövegeket sem tudott kitalálni. A harmadik album után nem sokkal Hillel Slovak herointúladagolás miatt elhunyt, ami miatt Jack Irons is átvándorolt a Pearl Jam grunge-zenekarhoz.
A híd alatti siker
1988–89-ben csatlakozott a zenekarhoz az akkor csupán tizennyolc éves gitáros, John Frusciante, valamint Chad Smith, aki Jacket váltotta. Ebben a felállásban összesen öt albumot vettek fel, egyebek között a Mother’s Milket és a Blood Sugar Sex Magiket is. A Mother’s Milk valamiért csupán Ausztráliát hódította meg, de mivel ez volt az első albumuk, amelyből ötszázezernél több példány fogyott, aranylemezként tartják számon. A Blood Sugar Sex Magiket már a Warner Bros. amerikai stúdiónál vették fel, és új producerük is lett Rick Rubin személyében, aki egészen 2016-ig dolgozott együtt a zenekarral. Rubin olyan más, ismert zenekarok producere is volt, mint az Aerosmith, a Metallica vagy a Linkin Park.
Az albumról az Under the Bridge azóta is a zenekar egyik leghíresebb száma. A szövegíró, Anthony Kiedis azt örökíti meg benne, hogy mennyire magányosnak érzi magát, miután már több éve nem használt kábítószert, és ahelyett, hogy régebben a barátnőjével lett volna, inkább heroinnal kevert kokaint fogyasztott a helyi gengszterek társaságában, egy híd alatt. A dal mind a kritikusokat, mind a rajongókat megérintette, így végül nem az erőltetett, rádióbarát albumukkal, hanem olyan dallal lettek közismertek, melyet Anthony eredetileg meg sem akart mutatni a többieknek. Az album másik kiemelkedő darabja a Give It Away (Add tovább), melyért a zenekar megkapta az első Grammy-díját. A dal az önzetlenségről szól: Anthony akkori barátnője nekiajándékozta az egyik bőrdzsekijét, majd azt tanácsolta neki, hogy ha a kelleténél több ruhája van, és valaki másnak megtetszik az egyik darab, adja neki, hiszen így szebb hely lesz a világ. A Blood Sugar Sex Magik végül akkora sikert aratott, hogy a zenekar a Nirvanával, a Pearl Jammel és a Smashed Pumpkinsszal vitte közös turnéra, és összesen 12 millió példányban kelt el.
A kalifornikáció
John Frusciante drogfüggősége miatt kivált a zenekarból, de az új gitárossal, David Navarróval a Red Hot nem találta a közös hangot, mivel sem értékrendben, sem zenében nem egyezett a véleményük. Amikor Flea visszahívta Johnt, az akkorra lecsúszott és nincstelen gitáros azt mondta, semmi sem tenné őt boldogabbá a világon, mint hogy a Red Hot Chili Peppersszel zenéljen. 1999-ben kiadták a Californication című albumot, melyen egy évig dolgoztak, és mely a mai napig a legsikeresebb felvételük.
Tizenkét éves voltam, amikor a Red Hot Chili Peppersszel egymásra találtunk. Karácsonykor olyan sok ajándék volt a fa alatt, hogy egy becsúszott a többi mögé, és csak december 28-án vettem észre, hogy az én nevem szerepel rajta. Megkérdeztem anyukámat, hogy ez valóban az enyém-e, mire azt mondta, hogy ha rajta van a nevem, akkor csak az enyém lehet. Ez volt Leiner Laura Bábel című regénye, melyet – miután kibontottam – nem tudtam letenni, és reggel ötig olvastam a telefonom gyér fényében. A regény főszereplője a Red Hot Chili Peppers-rajongó Zsófi (!), aki barátaival együtt részt vesz a Bábel fesztiválon, hogy kedvenc zenekarukat élőben is megnézzék. A könyvben – amellett, hogy minden lapja fesztiválszagú – felcsendülnek a Red Hot legismertebb dalai is. Másnap felkutattam apukám lemezgyűjteményét, és ott várt rám a kék-piros, medencés borítójú Californication, melyet annyira sokszor hallgattam végig, hogy a (szintén Red Hot-rajongó) keresztanyám meg is kérdezte egy év után, nem untam-e már meg. Nem untam meg. Szinte a mai napig fel tudnám mondani a dallistát, sőt az Otherside és a Californication voltak az első dalok, amelyeket gitározni is megtanultam. Ők voltak az első zenekar, akiket szándékosan hallgattam, mert addig csak a rádiós slágereket ismertem (igen, köztük a Snow-t is). Később a Red Hot Chili Peppers logójával ellátott felső volt az első zenekaros pólóm, amelyet egy nirvanás és egy Marilyn Manson-os követett, és egyik sem töltött sok időt összehajtogatva: vagy rajtam voltak, vagy a mosásban (ez utóbbit nagyon rosszul éltem meg). Ez a sajátos „szentháromság” határozta meg a tinikorom első éveit, majd ezekhez csatlakozott később többek között a Metallica, a Pink Floyd, a U2, később pedig a Soundgarden is. És bár ma már minden zenekaros pólómat elajándékoztam, és nem hallgatok mindennap Red Hot Chili Pepperst, amint felcsendül az Otherside, lélekben újra ott vagyok hajnali fél ötkor a telefonom gyér fényében, a Bábel fesztiválon.
Nem lehet abbahagyni
A Can’t Stop című, ismert Red Hot-dal a By the Way albumon jelent meg 2001-ben. A lemez stílusa nagyon hasonlít az öt Grammy-díjat bezsebelt Stadium Arcadium duplaalbumhoz, mellyel a zenekar egy évig turnézott. Olyan ismert dalok szerepelnek rajta, mint a Dani California, a Tell Me Baby vagy a Snow. Ezután a két album után a Red Hot Chili Peppers kissé széthullott: Anthony apa lett, és a fiával szeretett volna több időt tölteni, John ismét kivált a zenekarból, Flea pedig beiratkozott egy zeneiskolába. A Stadium Arcadium-turné közben csatlakozott a zenekarhoz Josh Klinghoffer, aki azzal segítette ki a zenekart, hogy a koncerteken ő játszotta John második gitárszólamait. Így mikor John kilépett, egyértelmű volt, hogy Josh kerül a helyére, hiszen a gitárstílusuk is hasonló volt. A gitárosok két albummal később azonban ismét cserélődtek: John visszatért, és felvették a 2022-ben megjelent Unlimited Love-ot, mellyel többek között Pozsonyban is turnéztak. Ezen az albumon szerepel a Black Summer című dal is, melyet rengetegszer hallhatunk a rádióban. Nem mintha számítana, hiszen valamiért a Snow az egyetlen, amely az emberek fülébe mászott, és ott is maradt.
•A Red Hot Chili Peppers nevet az 1920-as évekbeli jazz-zenekarok inspirálták, főként Louis Armstrong Hot Five nevű formációja. A név szerintük jól reprezentálja a funk-rock műfajt, és a „csípős, pörgős” zenét, amit játszanak.
•A zenekar egyik védjegye a zokni, melyet 1986-tól kezdve 2000-ig több koncerten is a péniszükön viseltek pár szám erejéig, ezen kívül pedig más ruhadarab nem volt rajtuk.
•Az 1999-es woodstocki fesztiválon előadták a Fire (Tűz) című Jimi Hendrix-dalt. A fellépés alatt valóban tűz ütött ki, ami vandalizmusba torkollt, a média pedig másnap a dalválasztást okolta a felbolydulásért.
•Több mint 120 millió eladott lemezzel a Red Hot Chili Peppers minden idők egyik legkeresettebb zenekara. Pályafutásuk során eddig 4 Grammy- és 10 MTV-díjat nyertek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.