125 éve született Alfred Hitchcock legendás filmrendező. Halloween alkalmából sokan bizonyára rávetették magukat horrortörténeteire – a „borzongatás mesterének” azonban csupán három műve tekinthető annak: a Madarak, a Psycho és A Manderley-ház asszonya. Utóbbi kettő mai szemmel inkább thriller volna, de ehhez értett igazán Hitchcock. A feszültséghez, a hátborzongató rejtélyekhez. Ahogy ő fogalmazott: „A durranás nem annyira félelmetes, mint az esély, hogy megtörténhet.”
Alfred Hitchcock 1899-ben született Kelet-Londonban, ahol akkoriban még mindenki emlékezetében élt a sorozatgyilkos Hasfelmetsző Jack emléke. A róla szóló pletykák egyértelműen meghatározták a későbbi filmkészítő stílusát, ahogy az az élmény is, amikor szigorú apja megkérte a helyi rendőrkapitányt, hogy néhány percre zárja egy cellába a rosszalkodó fiút.
A felemelkedés
A legendás karrier egyszerű rajzórákkal kezdődött, melyek rendhagyó megbízáshoz vezettek – illusztrált, ún. „címkártyákat” készített filmekhez. Így került Hitchcock a mozgókép világába, rövidesen pedig nemcsak rajzolt, hanem rendezett is. Első filmje, A titokzatos lakó megörökítette gyerekkori élményeit egy ártatlan, londoni férfi történetén keresztül, akit szomszédai tévesen sorozatgyilkosnak gondolnak. Ebben a filmben Hitchcock maga is vendégszerepelt, ami visszatérő védjegy lett a filmjeiben. Első, nemzetközileg is sikeres alkotása, Az ember, aki túl sokat tudott (melyben a magyar származású Peter Lorre is játszott) megalapozta jellegzetes témáit – emberrablás, gyilkosság, összeesküvés.
Összesen 23 filmet forgatott Angliában, mielőtt a helyi filmgyártás visszaszorulása Hollywoodba kényszerítette. Itt forgatta le A Manderley-ház asszonya című, ikonikus könyvadaptációt, mely elnyerte a legjobb filmért járó Oscar-díjat, bár magát Hitchcockot nem díjazták. Az elkövetkező években több műfajba is belekóstolt, egyebek közt a komédiába is, főként azonban a thrillernek próbált új dimenziókat találni. Elbűvölve című filmje egy szokatlan, romantikus történetet ötvözött pszichoanalízissel, és ikonikus álomjelenetét maga Salvador Dalí tervezte.
Az ezerarcú művész
Transatlantic Pictures néven Hitchcock rövidesen saját produkciós céget alapított, melynek első filmje a Kötél volt. A történet a korban hírhedt Leopold–Loeb gyilkosságon alapult, és egyetlen, vágatlan felvételsorozatként próbálták eladni. Ez persze akkoriban a filmtekercsek 10 perces limitje miatt lehetetlen volt, Hitchcock azonban különféle trükkökkel elrejtette a vágásokat. Egy másik filmje, a Hátsó ablak azzal kísérletezett, hogyan lehet felgöngyölíteni egy rejtélyt távúton – főszereplője ugyanis végig az ablakból kémleli szembeszomszédjait, akiket gyilkossággal gyanúsít. Az Észak-északnyugat pedig épp ellenkezőleg, a lehető legnagyobb teret kívánt adni feszült cselekményének egy, az egész USA-n átívelő hajszával.
1955-ben aztán a rendező megtalálta a lehető legjobb teret a kísérletezésre – elindult az Alfred Hitchcock bemutatja, melynek minden epizódja egy egészen új, hátborzongató koncepciót tárt a néző elé. A sorozatot akár a netflixes Black Mirror előfutárának is tekinthetjük. Az epizódok rendszerint Hitchcockkal indultak, aki jó estét kívánt a nézőknek, majd röviden ismertette az aznapi epizód történetét. Többek közt Tim Burton is ezen széria egyik epizódjával kezdte karrierjét. Ekkorra Hitchcock már hatalmas névnek számított, olyannyira, hogy új ötletek helyett időnként saját, korábbi filmjeit dolgozta fel újra.
A csúcson
Legismertebb alkotása, a Psycho 1960-ban jelent meg. Mai szemmel nehéz megérteni, miért volt akkora durranás. Hitchcock kreatív, hátborzongató vizuális megoldásai, a főszereplő félúton történő meggyilkolása, a komoly pszichikai kérdéseket felvető csavar a gyilkos kilétét illetően... Odáig az emberek sosem láttak hasonlót; olyan horrort, amely színészi alakításokkal, feldolgozatlan traumákkal ijesztget szörnyetegek vagy egyértelműen romlott, gonosz emberek helyett. Hitchcock persze pár évvel később egy többé-kevésbé klasszikus szörnyfilmmel is megpróbálkozott a Madarak képében, filmjei azonban egyre kisebb visszhangot vertek.
A Psychóért életében utoljára jelölték Oscar-díjra, de ezúttal sem nyert. Pedig Amerika egyik legnagyobb sztárja volt. Ha tüsszentett, az is a bulvárlapok címlapjára került, bár fokozatosan egyre kevesebb elismeréssel – sokak szerint a kor legnagyobb sztárjaival való állandó együttműködés és a végtelennek tűnő költségvetések lustává és sznobbá tették őt. 1968-ban életműdíjat vehetett át az Amerikai Filmakadémiától. A kitüntetést minden idők egyik legrövidebb köszönőbeszédével vette át: „Köszönöm. Igazán.” 80 évesen, természetes körülmények között hunyt el Los Angeles-i otthonában.
A hagyaték
Nehéz volna megragadni, mivel tartotta Hitchcock ilyen sokáig karmai közt a közönséget. 53 filmet rendezett, melyek többsége klasszikusként vonult be a történelemkönyvekbe – ezek között pedig még csak nem is szerepelnek az általa rendezett sorozatepizódok vagy rövidfilmjei, melyek közül néhányat a második világháború idején, a francia ellenállók propagálására rendezett. Legnagyobb erénye talán az volt, hogy a mozikban túltengő romantikus és kalandos alkotások helyett ő valami mást kínált. Feszegetni próbált, mind történeteivel, mind technikai megoldásaival. Ahogy ő mondta: „Felrobbanthatod az asztalt, és meglepheted a közönséget. Vagy szólhatsz nekik, hogy az asztal alatt van egy bomba, és izgalomban tarthatod őket, ameddig csak szeretnéd.” Míg sok filmkészítő robbantott, ő inkább várt. Ettől volt különleges, és ezért követi filmjeit garantáltan a libabőr még napjainkban is.
A rejtett humorista
Hitchcock hírhedten tréfás ember volt, gyakran a környezete rovására. Előszeretettel helyezett ún. „szellentőpárnákat” kollégái székeire, egy alkalommal pedig vacsorára hívta őket, és magyarázat nélkül minden fogást kékre festett ételfestékkel. Legnagyobb tréfája azonban az volt, amikor heccelni kezdte egyik stábtagját, hogy biztosan nem bír ki egy éjszakát bilincsben. A két férfi végül fogadott, a gyanútlan áldozat megbilincseltette magát, de ekkor még nem tudta, hogy Hitchcock korábban hashajtót adott be neki.
Megszólalásaiban szintén gyakori volt a cinikus, fekete humor. Íme néhány közülük:
„Sosem mondtam, hogy minden színész marha, csak hogy úgy kell velük bánni, mint a marhacsordával.”
„Amikor egy színész meg akarja beszélni velem a karakterét, mindig azt mondom neki, hogy ott van a forgatókönyvben. Ha megkérdezi, hogy de mi a motivációja, azt mondom, a fizetésed.”
„A televízió visszahozta a gyilkosságot a háztartásokba – ahová való.”
„Egy film hossza egyenes arányosságban kell álljon az emberi húgyhólyag tűrőképességével.”
„Gyilkosságot látni a tévében segít megszabadulni az idegességtől. Aki nem ideges, az pedig a reklámoktól majd az lesz.”
A cikk eredetileg a Vasárnap családi magazin 2024. november 5-i számában jelent meg.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.