A Minecraft az év eddigi legsikeresebb filmje

d

A videójáték-adaptációk történelmének legjobb nyitását produkálta az Egy Minecraft film.

Minden idők egyik legnépszerűbb videójátékának régen várt filmadaptációja csütörtökön megérkezett a mozikba, és azóta az év legsikeresebb produkciójává vált. Eddig nagyjából 500 millió dolláros bevétellel büszkélkedhet, így esélyes, hogy ez lesz az év első milliárdos nyugati filmje.

A Jack Black és Jason Momoa főszereplésével készült családi kalandfilm ugyan leszerepelt a kritikusoknál, a nézői visszajelzések azonban nagyrészt pozitívak – főként a film humorát, kreatív látványvilágát és laza hangvételét méltatják.

Az Egy Minecraft film sikeréhez nagyban hozzájárulhatott a marketingkampány is, mely a legnagyobb, amivel a Warner Bros. a 2023-as Barbie óta bármelyik filmjét reklámozta. Olyan nagyvállalatok is beszálltak, mint például a McDonald's, amely Minecraft témájú szószt, fagyit és Happy Meal menüt is piacra dobott.

A film és előzetesei emellett TikTokon is hetek óta pörögnek, és sok nyugati moziban állítólag tapsviharral fogadták a közösségi médiában elhíresült mondatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?