A magyar film napja – 124 éves az első magyar film

d

Az első magyar némafilm megjelenését ünnepelve április 30-án tartjuk a magyar film napját.

A jeles napot a Magyar Nemzeti Filmalap (NFI) kezdeményezésére ünnepeljük 2018 óta. 1901-ben ezen a napon jelent meg Zsitkovszky Béla A táncz című alkotása, melyet az első magyar filmnek tartunk. Az ünnepnap alkalmából Magyarországon több mozi, iskola vagy kulturális intézmény is vetítéseket, tematikus beszélgetéseket tart. Céljuk egyértelműen az, hogy újfent kívánatossá tegyék a magyar filmművészetet a közönség szemében.

A táncz eredetileg az Uránia Tudományos Színház (ma Uránia Nemzeti Filmszínház) egyik előadásához készült, illusztrációs mozgóképsorozat volt. Huszonnégy rövid, 1-2 perces ún. „kinematogramban” (a kinematográf által létrehozott filmegységben) foglalta össze a tánc történetét az ókortól a 20. századig. Ezek közül sajnos egy sem maradt fenn épen – a filmről csupán a korabeli sajtó képei tekinthetőek meg. A korai filmek tárolása meglehetősen nehézkes volt. Egy baleset során például A táncz celluloidszalagjai is felgyulladtak, és csupán egy közadakozásnak köszönhetően sikerült őket újra leforgatni.

d

2025-ben egyértelműen fénykorát éljük a magyar filmek iránti érdeklődésnek. Rövid időn belül kétszer is megdőlt a legnézettebb rendszerváltás utáni magyar film rekordja, először Reisz Gábor Futni mentem c. vígjátékával, majd Orosz Dénes Hogyan tudnék élni nélküled? c. romantikus musicaljével. A mozikban azóta a Véletlenül írtam egy könyvet c. családi film indult nézettségirekord-döntő körútra, míg a tévéképernyőkön minden idők legnagyobb magyar sorozata, a Hunyadi vonzotta be nézők millióit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?