A világ legrosszabb embere képében Joachim Trier néhány éve megalkotta korunk, de főként a modern fiatal felnőttek egyik leghitelesebb látleletét. Legújabb drámája, az Érzelmi érték pedig legalább akkora hullámokat kavar, amióta tavasszal debütált a cannes-i filmfesztivál kínálatában. Azóta már a miskolci Cinefestet is meghódította, most pedig végre a hazai mozikba is megérkezik, mielőtt elkezdene az Oscar-díjakért evezni. Megéri időt szánni rá?
A történet szerint Norát (Renate Reinsve) és húgát, Agnest (Inga Ibsdotter Lilleaas) még fiatalon elhagyta filmrendező apjuk, Gustav Borg (Stellan Skarsgård). Néznek is nagyot, amikor anyjuk halotti torán a férfi váratlanul feltűnik, és bejelenti: legújabb filmjét az öreg családi házban tervezi forgatni a színész Nora főszereplésével. A nagy visszatérés amellett, hogy feltépi a régi sebeket, újakat is szakít, és mindenkit elméláztat azon, mit is jelent egy családnak lenni.
Emberről embernek
Az Érzelmi érték intelligens, érett családi dráma, amely ügyesen egyensúlyozik a színpadiasság és a realizmus határán. Nem lesznek drámai, zuhogó esőben megvallott szerelmek, sem pedig halálos ágyon elengedett bűntettek, a szereplőkbe viszont pont elég különcség és éles cinizmus szorul ahhoz, hogy szórakoztató legyen elmerülni a konfliktusukban. Az író-rendező védjegyének is tekinthető száraz humor némiképpen ugyan oldja a melankóliát, de érdemes felkészülni, hogy ez egy komoly film tökéletlen és traumatizált emberekről. És mint olyat, elsősorban a színészei adják el.
Reinsve és Lilleaas, a norvég filmszcéna két feltörekvő csillaga megindító érzékenységgel hozza az összetartó, ám családi körben tojáshéjakon araszoló testvérpárt. Elsősorban ők adnak majd kapcsolódási pontot a fiatal nézőknek. Mindenkinek, akit cserben hagytak, vagy aki úgy érzi, sosem jön rá, benne van-e a hiba, vagy abban, ahogy nevelték. A szemközti oldalon pedig ott lábatlankodik Skarsgård mint az apa, aki túl későn jött rá, hogy mégiscsak mást akar az élettől – ha ugyan rájött már egyáltalán. Visszafogott, természetes lelkületű játéka talán a legerősebb a filmben, és még egy, az övéhez hasonló, színpompás karrierben is csúcsformának számít.
Borgnak lenni
A kényelmes, ha ugyan nem is idilli családi képbe azonban bezavar a trió kéretlen, negyedik vonósa, Rachel Kemp (Elle Fanning), az amerikai filmsztár, akit Gustav azután castingol be a filmjébe, hogy a lánya lepattintja. Kemp, aki minden tekintetben, családtagként, de nemzetiségében is kívülálló, a film fő mozgatórugója, a kizökkentő pofon, amire a nyíltan kommunikálni képtelen Borg családnak szüksége van. Az Érzelmi érték ugyanis, bár sok mindenről szól, traumáról, művészetről, szorongásról, de leginkább mégis a gyökereinkről. Amik a biztos talajhoz erősítenek ugyan, de ha nem figyelünk oda, akár meg is fojthatnak.
A nagy családi ház a film során végig egyszerre megnyugtató és ominózus jelenség. Szimbóluma mindennek, ami széthúzza a családot, a néző pedig a szereplőkkel együtt behatóan kiismeri minden szegletét, minden szoba boldog és keserves emlékeit, és egy idő után annyira otthon érzi magát a falai közt, hogy azonnal feltűnik neki, ha valami nincs a helyén. Két órára mi is a Borg család tagjává válunk, megkedveljük, megutáljuk, megsajnáljuk, amit kell, és magunk is belegabalyodunk az érzelmeinkbe, hogy aztán a katartikus fináléval együtt engedjünk el mindent, ami fáj.
Az a bizonyos érték
Az Érzelmi érték azért működik olyan parádésan, mert megért minket. Tudja, hogy a valóságban még egy hibás embert is ritkán temetnek el teljesen a baklövései, és azt is, hogy a csatabárdot sokszor nem sikerül eltemetni, csak odébb rakni. Az egyensúlyt minden családnak magának kell megtalálni. Valami úgyis összeköt majd – a lényeg, hogy ha van rá mód, olyan valami tegye, amivel szívesen élünk együtt.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.