A hahota csendje – Hová tűntek a klasszikus vígjátékok?

Komédia a kezdetektől létezik, ám sokat változott az idők során. Az első klasszikusok, mint Buster Keaton vagy Charlie Chaplin a film mint műfaj szokatlanságát, trükkjeinek meghökkentő jellegét használták ki a nevettetésre. Idővel azonban a főszerepet átvették a kifejező színészek, valamint a kreatív szövegírók. A jellegzetes vígjátéksztárok a ʼ80-as évektől a 2010-es évek elejéig élték fénykorukat. De vajon miért tűntek el?

A zöld indok

Az első magyarázat talán kissé lelombozó: pénz. Míg a klasszikus vígjátékok egykor még uralták a mozikasszákat, idővel tompultak a bevételi számok. Ez egyrészt a sztárok kiöregedésének köszönhető – a legnagyobb nevek (mint amilyen Steve Carell vagy Eddie Murphy) idővel elkezdtek a drámai szerepek vagy a sorozatok felé kacsintgatni. Mindemellett azonban a filmek vonzereje is csökkenni látszott, különösen Amerikán kívül, ahol egyre kevesebb pénzt termeltek. Az internet korában Hollywood megszűnt izgalmas ablaknak lenni az amerikai álomra, irreális szituációi egyre inkább elidegenítették a közönséget, akik a közösségi média által maguk is beleláthattak az átlag amerikai mindennapjaiba. Ez leginkább a középiskolás (Amerikai pite) és a munkahelyi (Hanta boy) komédiákat érintette, melyek stilizált közegeit a nézők egyre kevésbé érezték hitelesnek.

A nevetésre való igény persze nem szűnt meg, csak míg a színészóriások helyét nem vették át mások, a vígjátékokét igen. Erre szükség is volt, a műfaj ugyanis fokozatosan lejjebb csúszott a prioritási listán – a túltelített, modern piacon a stúdiók leginkább kisebb alkotásokat szeretnek finanszírozni (művészfilmeket vagy horrorokat, melyeket egy lelkes kisközönség is sikerré tud varázsolni), vagy éppen hatalmas látványprojekteket, melyek hosszú ideig szinte garantálták a milliárdos bevételt. Utóbbiak azok, melyek a vígjátékoktól is elvették a rivaldafényt – hiszen egy ponton a szuperhősök és az akcióhősök is elkezdték gyártani a vicceket, filmjeik pedig ezáltal mellékállásban komédiákká váltak.

A kényes indok

A visszaszorulás egy másik, kissé kellemetlenebb oka, hogy sok vígjáték-koncepció nem öregedett jól. A szociális légkör más, mint régen; amin egykor nevettünk, az ma már könnyen idejétmúltnak, ezáltal pedig sértőnek érződhet. Ezt az indokot sokan ösztönszerűen megvetik, pedig semmi akadálya, hogy szeressük egykori kedvenceinket, ugyanakkor belássuk, hogy értékszemléletüket azóta meghaladta a világ. Az Ace Ventura központi csavara, miszerint egy férfi annyira beleőrült karrierje összeomlásába, hogy nővé operáltatta magát, például finoman szólva necces volna egy modern filmben, de hasonló a helyzet az Amerikai pite női karaktereivel is, akik egyedül szexuális tárgyakként léteznek – indokoltan, elvégre maga a film is néhány hormonzavaros tinédzser fiú szemszögét veszi alapul, de teljesen érthető, hogy egy modern alkotásban az efféle húzásokkal már körültekintőbben kell bánni. Viszont ha őszinték akarunk lenni, talán igény sem nagyon van az efféle filmekre; hiszen még azok a humoristák, akik a hiányukról panaszkodnak, sem próbálják reprodukálni őket.

Egyszerűen a közönség és a művészi közeg igényei is megváltoztak. Míg annak idején a Másnaposok lazán megnyerte a legjobb vígjátéknak járó Golden Globe-díjat, ma ez a kitüntetés inkább olyan filmek ölébe hullik, melyeket az átlagnéző jó eséllyel nem is tartana viccesnek. Pedig azok, csak extrém, testi humor helyett cinikus meglátásokkal és társadalmi szatírával próbálnak lenyűgözni. Korunk vígjátékai nemcsak nevettetni akarnak, hanem tanítani is. Ezt pedig bizonyos értelemben a legnagyobb stand-uposok is rekreálják, elvégre ők is rendre a társadalmat elemzik ahelyett, hogy hétköznapi szituációkon bolondoznának (akkor is, amikor éppen a politikai korrektséget gúnyolják, sőt főleg akkor). A komédia mint műfaj tehát él és virul, csak annyi változott, hogy most már nemcsak a megfáradt, kanapén olvadozó nézőnek szólnak, hanem a díjátadók zsűrijének is.

Hol értsük a tréfát?

Egyetlen kérdés marad tehát: hol találjuk meg a klasszikus vígjátékok utódjait? A legegyszerűbb válasz erre a streaming. A Netflix saját gyártású filmjei közt a mai napig találunk a mozikat ugyan elkerülő, de a klasszikus humor szerelmeseinek minden bizonnyal imponáló filmeket. De a kissé komolyabb, modern iránytól sem kell feltétlenül félni – néha nyugodtan nevethetünk a saját keserű valóságunkon is. Ez lehet rá a legjobb orvosság.