A farsangi bálok története: tánc, rang és pompa a magyar múltban

1

Elkezdődött a farsang, egymást érik a bálok, hiszen sokan alig várják, hogy a karácsonyi lustálkodás után táncra perdüljenek. A táncmulatségok régi, sokszor egészen pajzán népi vigasságok helyét vették át az arisztokrácia körében, majd elterjedtek a polgárságnál is.  

Tánc nélkül meg lehet lenni – de minek!

Ugyan manapság már nem köti a bálozókat annyi illemszabály , mint régen, de egy ilyen eseménynek még mindig megvan a rangja és a rendje. 

Jane Austen szerint „tánc nélkül is egész jól meg lehet lenni. Előfordult már, hogy fiatalok több hónapot töltöttek el úgy, hogy semmiféle bálon nem vettek részt, mégsem érte őket testi vagy szellemi károsodás; de ha egyszer hozzájutnak, ha egyszer egy kicsit is érezték a gyors mozgás örömét, bizony lomha népség, ha nem kívánja folytatni.” sokan alig várják, hogy elkezdődjön a farsangi bálok szezonja. 

Az első operabált, amely a későbbi hagyomány alapja volt, természetesen a franciák rendezték 1715-ben, és a 18. század közepétől nálunk is elindult a különösen farsang idején feléledő nyilvános bálozás. 

A 18. század végén már minden valamirevaló főúri palotában volt bálterem. A bálozás valódi, széleskörű elterjedése a polgárosodásnak köszönhető, a fénykor a 19. századra tehető. 

A különböző egyesületek, mesterségek és közösségek – például a medikusok, az ügyvédek, a kereskedők, később a nőegyletek – mind megtartották a saját rendezvényeiket. 

A szezon a korabeli Magyarországon rendszerint a jogászbállal indult. A Pesti Vigadó elődjének tekinthető Hét Választófejedelem volt a pesti polgárok bálozóhelye, a Vízivárosban levő Fehér Kereszt Fogadó és Szálloda pedig a budaiaké, amíg a Budai Vigadó föl nem épült 1900-ban. 

2

Kínai bál Pálffyéknál

A 18. század vége felé elterjedt az a szokás is, hogy egy bált egy adott korszak vagy ország stílusa határozzon meg, voltak olasz, spanyol és cigány bálok, reneszánsz és barokk bálok, és különösen nagy népszerűségnek örvendtek a művészbálok, ahol a szokványos etikettet nem kellett annyira komolyan venni.

 Mária Terézia uralkodása idején a magyar főurak versengtek egymással, ki tud pazarabb, szórakoztató ötletekben gazdagabb mulatságot rendezni. 

Feljegyezték, hogy a Pálffy-palotában rendezett egyik bálon, amelyen Mária Terézia is jelen volt, pavilonokat építettek, kínai porcelánban szervírozták az étkeket, az ifjú arisztokraták kínai öltözetben, kínai módra táncoltak, szalmapapucsban tipegve.

A legelegánsabb és legkötöttebb összejövetelek persze a fényes udvari bálok voltak, amelyekre csak a kiválasztott nemesek kaptak meghívót, és amelyeket a kiegyezést követően, Ferenc József trónra lépése után Pest-Budán is megtartottak.

A nagy főúri bálokat az ifjúság által alkotott élőképek, rövid jelenetek, hangversenyek tették még érdekesebbé. 

A felsőelefánti származású Edelsheim-Gyulai Ilona is úgy ismerkedett meg 1940-ben a budapesti operabálon Horthy kormányzó fiával, Istvánnal, hogy a kor neves képzőművészei, Bernáth Aurél, Pátzay Pál és mások által színpadra állított élőkép-bemutatóban vett részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?