A báloknak a jó szórakozás, a látványos magamutogatás és adott esetben a jótékonykodás mellett további fontos szerepük is volt: az eladó lányok itt tudtak férjet fogni maguknak. Épp ezért a farsangot a legjobban az elsőbálozó lánykák várták.
Mily adagja van a hiúságnak
Lázas készülődésükről sokat elmond Kölcsey Antónia pár sora: „Két héttel a bál előtt már nem volt szünete a készülődésnek, a sok varrás- és igazításoknak… Csak most látom, mily adagja van a hiúságnak nálunk, leányoknál. Minden szalag felett a ruhán, s minden virág, levélke felett a fejre illesztésnél hosszas tanácskozás tartatott.”
Mária Terézia kiváltképp támogatta a bálok rendezését, mert ezeket kiváló alkalomnak tartotta a fiatalok összeboronálására és a magyar nemesség mergnyerésére.
Egyik lányát, Mária Krisztinát – aki a rezidenciáját a pozsonyi várban berendező helytartó, Albert szász-tescheni herceg felesége volt – arra buzdította, adjon bálokat, és tanuljon meg magyarul, hogy szót tudjon váltani a magyar urakkal. Mária Krisztinát nem kellett unszolni, fényes bálokat rendezett, és férjével együtt szorgalmasan látogatta a főúri táncmulatságokat. A hercegnő Grassalkovich herceg egyik bálján virágáruslánynak öltözve, virágokat kínálgatva jelent meg. A palota báltermét piaccá alakították át, a meghívott előkelőségek a falusi emberek öltözetét utánzó ruhákban érkeztek – mint gazdák, fejőlányok, arató- és tejesasszonyok, pásztorok és pásztorlányok.
Elsőbálozók fehér tüllruhában
A nők elegáns eseményeken viselt toalettje mindig is többet jelentett egyszerű ruhánál: státusszimbólum volt. A családok a hölgyek ruháin és ékszerein keresztül fejezték ki társadalmi helyzetüket, vagyonukat és rangjukat – vagy próbálták leplezni ezek hiányát.
A nő ilyen helyzetben dísztárgyként funkcionált, és már csak azért is ügyelni kellett a tökéletes megjelenésre, mivel a képes újságok egyik kedvenc témája volt az estélyekről beszámolni.
Az úrilányokat először tizenhat éves korukban vitték bálba, hófehér tüll- vagy muszlinruhában. Az anyagválasztás a könnyedséget, a frissességet, a mozgékonyságot volt hivatott hangsúlyozni, a fehér szín az ártatlanságot jelképezte.
Kiegészítőket, ékszereket az elsőbálozók alig viseltek, de a legyező és a táncrend az ő kelléktárukból sem hiányozhatott. A következő években már színes ruhát is ölthettek a lányok, de csak nagyon halvány árnyalatokat, és az ékszerviselésben is mértéktartóbbnak illett lenniük, mint a férjes asszonyoknak.
Aki huszonöt éves koráig nem ment férjhez, az már ugyanazt viselhette, amit az asszonyok, vagyis akár intenzív színű, mély dekoltázsú, nehéz, pompás selymeket, brokátokat és bársonyokat is magára ölthetett.
Mindehhez természetesen könyékig érő kesztyű, drágakövekből készült ékszerek, pompás báli frizura – leginkább konty – és az összhatást megkoronázó fejdísz is járt.
Amikor a hölgyek elérték azt a kort, hogy bálozó lányuk volt (vagy lehetett volna), már idősnek számítottak, és ezt jelezték a ruháik is. A színek visszafogottabbá váltak, a kiegészítők száma és merészsége is csökkent.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.