A Fantasztikus 4-es: Kis lépés egy embernek...

d

...és hasonlóan kis lépés a világ legnagyobb filmsorozatának. De talán ez is volt a cél. A 2019-es Bosszúállók: Végjáték óta a Marvel nehezen találja a helyes irányt – ennyit nemrég a széria producere, Kevin Feige is bevallott. A filmek és sorozatok rendre alulteljesítenek, egy botrány közepette pedig az évekkel ezelőtt beharangozott, új főgonoszt is kukázni kellett. Vajon A Fantasztikus 4-es: Első lépések lehet a széria megmentője?

Négy űrhajós egy nap elhagyja a Földet, majd különleges képességekkel tér haza. Néhány évvel később már világhírű szupercsaládjuk ötödik tagját várják, Reed Richards (Pedro Pascal) és Sue Storm (Vanessa Kirby) gyermekét. De vajon mihez kezdjenek egy kisbabával, amely szuperhősöktől fogant? Ha ez a kérdés nem lenne önmagában is elég kemény, a harmóniát még egy, a Földre pályázó csillagközi gonosz is fenyegetni kezdi.

Négyesből ötös

Az alcím „első lépései” legfeljebb a főszereplők babájára utalhatnak, a film ugyanis nem sokat foglalkozik a Négyes eredetével. A nehány hete megjelent Supermanhez hasonlóan egyenesen a dolgok közepébe repít. A háttértörténetet egy ízléses montázsban összefoglalja, majd hagy elmerülni kedélyes, retró-futurisztikus világában, ami az élmény egyik legnagyobb erőssége. Ez nem csoda, hiszen a rendezői székben ugyanaz a Matt Shakman ül, akinek a WandaVision sorozat kellemes, nosztalgikus atmoszféráját is köszönhettük. Ez nemcsak azért jó hír, mert nem kell elszenvednünk a Marvel által favorált fakó, egykaptafás látványvilágot, hanem mert a szereplők is élesebben körvonalazódnak egy ilyen közegben. A Négyes, ha nem is fantasztikus, hitelesen megformált csapat, köszönhetően négy tehetséges feltörekvő színésznek. Kérdéses, hogy viszonylag vékony jellemükkel külön-külön is működni fognak-e, de most, egy csapatként, még rendkívül szimpatikusak.

d

Apró csodák

Szimpatikus. Igazából ez lehetne az egész film kulcsszava. Nem akar többnek tűnni, mint ami. Laza, üdítő szuperhőskaland, ami csak akkor poénkodik, ha van is mivel, és csak akkor küldi csatába hőseit, ha az indokolt is. Itt nem lesznek arctalan seregeket tucatszámra mészárló, futószalagon gyártott akciójelenetek. A film helyette kreatív fordulatokkal és frappáns tudományos fejtörőkkel igyekszik szórakoztatni. Mire pedig unalmassá válna, már el is varrta a szálakat, és véget is ért. Persze aki a háromórás, karakterek egész panteonjait felvonultató képregényfilmekhez van szokva, az könnyedén csalódhat majd A Fantasztikus 4-es kis léptékűségében és a korai Marvel-mozikra hajazó, kissé jellegtelen főgonoszaiban. És természetesen ez mind jogos – ez nem egy tökéletes film, még távolról sem. De eléggé visszafogott produkció ahhoz, hogy egyértelmű legyen a stúdió üzenete: van még hová nőnünk, és akarunk is.

Lépjünk tovább!

A Fantasztikus 4-es pontosan az, amire a Marvelnek szüksége van. Bizonyos értelemben tiszta lap, ugyanakkor merész bővítése is az univerzumnak. Hosszú ideje a széria első olyan filmje, amelynek stáblistás jelenete után úgy éreztem, hogy szívesen látnék egy folytatást. Talán pont azért, mert nem próbálták erőszakkal rám sózni.

Adatok:

Cím: A Fantasztikus 4-es: Első lépések (The Fantastic Four: First Steps)

Rendező: Matt Shakman

Szereplők: Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Joseph Quinn, Ebon Moss-Bachrach

Játékidő: 115 perc

Korhatár: 12+

Megtekinthető a mozikban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?