7 érdekesség Hófehérkéről

d

Már mozikban a Hófehérke és a hét törpe élőszereplős újrafeldolgozása, ez azonban nem jelenti azt, hogy az 1937-es eredetiről meg kéne feledkeznünk. Íme hét érdekesség – vagyis törpönként egy – a klasszikus rajzfilmről!

Oscar és a hét szobor

A 20. században még nem létezett külön Oscar-kategória az egész estés rajzfilmeknek, így a Hófehérke és a hét törpe csupán egy tiszteletbeli különdíjat kapott. Ez azonban a legegyedibb Oscar-szobrok egyike, ugyanis hét kisebb szobrocska is járt hozzá, utalva a hét törpére.

Hollywood rajzolt csillaga

Mickey egér és Tapsi Hapsi után Hófehérke volt a harmadik animált figura, aki saját csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán – ő volt egyben az első női rajzfilmfigura, és máig az egyetlen Disney-hercegnő, akinek ez sikerült.

d

Neves törpék

A törpéknek az eredeti Grimm-mesében nincs nevük, csupán az1912-es Broadway-feldolgozásban kaptak. A Disney-verzióban aztán mindegyiküket újranevezték, eredetileg azonban teljesen más ötleteik voltak: az Ugró, a Kopaszka, a Szimat és a Kába neveket végül elvetették.

Hang nélkül

A korai rajzfilmeknél minden hangeffektust utólag kellett megalkotni, és nem volt elég felvenni az adott tárgy valódi hangjait, azok ugyanis túl közönségesek lettek volna egy rajzfilmhez. Kuka csoszogásához például egy bőr pénztárca szolgáltatott hangot.

Hajadon kislány

14 évével Hófehérke a legfiatalabb Disney-hercegnő valaha – a sort az Aladdin Jázminja folytatja 15 évvel. Ez azonban távolról sem olyan durva, mint az eredeti történet, ahol Hófehérke mindössze 7 éves, és még így is megházasodik.

d

A lelked a Disney-é

Hófehérke eredeti szinkronszínésze, Adriana Caselotti döbbenetes szerződést kellett, hogy aláírjon. A Disney azt várta tőle, hogy soha többé ne szerepeljen semmiben, hogy a hangját örökké csak Hófehérkével azonosíthassák a nézők.

Az elmaradt folytatás

A Hófehérke és a hét törpe minden idők egyik legsikeresebb filmje, így nem csoda, hogy a Disney sokáig folytatást is tervezett készíteni hozzá. Az egyik tervezet például „Rózsapiroskáról”, Hófehérke rokonáról szólt volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?