28 évvel később: Az élők éjszakája

28 év telt el azóta, hogy egy őrjítő vírus legyalulta Nagy-Britanniát. Főszereplőink egy kis szigeten leltek menedékre, melyről egyedül apály idején lehet átkelni a kontinensre. Egy fiatal srác (Alfie Williams) apjával (Aaron Taylor-Johnson) együtt útra kel, hogy megtanulja túlélni a zombik uralta vadont – ugyanakkor titkon reméli, hogy a kontinensen valamiféle gyógymódra is lelhet beteg anyja (Jodie Comer) számára.

Zombiforradalom

A világ valahol a The Walking Dead hetedik évada körül unhatott rá végérvényesen a zombifilmekre, a 28 évvel később azonban makacsul arra játszik, hogy a műfaj még nem fulladt ki. Három évtized alatt Alex Garland zombijai módszeresen megváltoztak, a forgatókönyv pedig többször is olyan helyzetbe kényszeríti őket, amilyeneket korábban még nem láthattunk. A nézőben végig ott motoszkál az ingerelt, ám soha meg nem válaszolt kérdés, hogy vajon maradt-e még bennük emberség, amikor azonban hajszára kerül a sor, akkor nincs kegyelem. A film nem riad vissza attól a vad, állatias zombiakciótól, ami az eredetit ikonikussá varázsolta – erőszakos, mértani pontossággal megrendezett, de „sajnos” nincs híján a Danny Boyle-féle hektikus, gyakran következetlennek érződő vágásnak sem, ami legalább annyi szemöldököt fog felborzolni, mint ahány állat leejt.

Az élet iskolája

A film viszont elsődlegesen nem az akcióról szól, sőt vállaltan nem tud azonosulni azon karaktereivel, akik felszabadító rítusként élik meg a zombiirtást. Valahol üdítő, hogy sem társadalomkritikát, sem pszichoanalízist nem próbálnak lenyomni a torkunkon, hanem egyszerűen csak belehelyeznek egy olyan, gyermeki szemszögbe, ahonnan egy anya egyre leépülő egészsége nagyobb vészhelyzet, mint néhány száz zombi – hiszen az utóbbi korántsem rendhagyó. A történet ott vesz igazán megkapó fordulatot, amikor feltűnik a színen Ralph Fienness különc doktor karaktere. Hirtelen filozófiai gondolatok, őszintén tragikus szembesülések és keserédes, meghitt karakterpillanatok kezdik váltogatni egymást egészen a záró képsorokig. A néző egyszer csak azon kapja magát, hogy fátyolos szemmel mosolyog a vászonra, melyen nagyjából 30 perce egyetlen zombit sem látott.

28 méterrel odébb

A 28 évvel később egyetlen komoly problémája, hogy híján van igazán emlékezetes pillanatoknak. Nem ér a legendás előd nyomába, de főként azért, mert teljesen más ösvényt jár – valami olyanra invitál, amit nagy költségvetésű mozitól egyre ritkábban kapunk: belső utazásra. Csak tartsuk szem előtt, hogy egy kétfelvonásos történet első részét nézzük, és akkor nem ér majd teljesen váratlanul a villámgyorsan beköszöntő, nyitott lezárás.