2005. június 14-én került mozikba Christopher Nolan szuperhősös filmje, a Batman: Kezdődik!, melyet ma A sötét lovag-trilógia első felvonásaként ismerünk.
Miután az 1997-es Batman és Robin minden idők egyik legrosszabb szuperhősfilmjeként vonult be a nagykönyvbe, egyértelművé vált, hogy Batmant újra kell álmodni. A friss feldolgozás rendezői székébe az a Christopher Nolan került, aki ekkorra már egy Oscar-jelölést is a magáénak tudhatott a Memento című pszichothrillernek köszönhetően.
Nolan víziója forradalminak számított – érzelmileg és vizualitásban is komolyan akarta venni a denevérjelmezes igazságosztó történetét, felhúzva azt a nagy költségvetésű Disney-kalandfilmek és a történelmi eposzok szintjére. Ez a stílus aztán a folytatásokra még inkább letisztult, és bizonyos értelemben napjainking meghatározza a szuperhősfilmeket.

A monumentális, 129 napos forgatás nem volt híján izgalmas pillanatoknak. Közvetlenül egy nappal azután, hogy Christian Bale és a főgonoszt alakító Liam Neeson felvették egy befagyott tavon játszódó kardpárbajukat, a tó jege beszakadt. Egy másik alkalommal pedig éppen a tankszerű „batmobile-lal” forgattak, amikor egy részeg sofőr véletlenül belehajtott a járműbe – saját elmondása szerint mámoros állapotában hirtelen azt hitte, egy földönkívüli támadónak ment neki, és halálra rémült.
A produkció mögött hatalmas nevek voltak – a mellékszerepeket veterán színészek játszották, akiknek eredetileg el sem árulták, hogy Batman-filmre akarják leszerződtetni őket. Michael Caine például sokáig úgy gondolta, hogy egy gengszterfilmben fog játszani. A mára ikonikussá vált zenét pedig Hans Zimmernek és James Newton Howardnak, a kor két legkeresettebb filmzeneszerzőjének köszönhetjük, bár Lorne Balfe és a Trónok harca későbbi zenésze, Ramin Djawadi is besegített.

Mi, magyarok ugyan ráfaragtunk címadással – Batman: Kezdetek helyett a film a kissé röhejes Batman: Kezdődik! címmel került mozikba, mert a fordítók valamiért igeként értelmezték a „begins” szót. Ennek ellenére a film kasszasikerré vált, 3 évvel későbbi folytatását, A sötét lovagot pedig a 2010-es évek egyik legkiemelkedőbb mozijának tartják.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.