Zelenszkij a szabályokon alapuló nemzetközi rend helyreállítására sürgette a világ vezetőit

zelenszkij kp

A szabályokon alapuló nemzetközi rend helyreállítását és az orosz erőszakkal szembeni együttes kiállást sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Dél-Koreában megrendezett demokráciacsúcson videoösszeköttetés útján mondott beszédében.

„A szabályokon alapuló világ kulcsfontosságú pillérei sajnos meggyengültek, ha nem is törtek meg. A világ most inkább az erőre fogad, mint a szabályokra. Az erő és a szabályok azonban nem zárják ki egymást. A szabályok megszegését megbüntető erő nélkül a szabályok nem hatékonyak, és a hatalom a korlátozására irányuló szabályok nélkül megőrül. Pontosan ez történt Oroszországgal” – jelentette ki az államfő az elnöki honlapon közzétett beszédében. Hangsúlyozta: egyensúlyt kell teremteni az erő és a szabályok között. „Pontosan ezt az egyensúlyt kínálja Ukrajna béketervével” – tette hozzá.

Zelenszkij leszögezte, hogy Ukrajna nem osztja „nagyokra és kicsikre a világot, olyanokra, akik több figyelmet érdemelnek, és akik kevesebbet”. „Megvetjük a gyarmatosító világnézetet, amely a nemzeteket úgynevezett nagyhatalmak vagy geopolitikai pólusok között osztja meg. Minden nemzet számít. És most, Oroszország népünk elleni bűnös háborújának igazságos befejezésére törekszünk” – szögezte le az elnök. Szavai szerint ha az ukrajnai háború befejezése csakis úgy lehet igazságos, ha „az nem az agresszor (Oroszország) és az Ukrajnával szemben támasztott feltételek szerint ér véget, hanem a megtámadott nemzet feltételei szerint”. „Az igazságosságnak új globális hatalommá kell válnia, amelyet a globális egység kellő erővel támogat. Együtt kell rákényszerítenünk a megőrült hatalmat, hogy térjen vissza a szabályokhoz, és újra működőképessé kell tenni a szabályokat, hogy újra megszilárdítsuk a világrendet. Ez létfontosságú Európa, a Közel-Kelet, Afrika, a csendes-óceáni térség és a világ minden más része számára” – hangoztatta.

Zelenszkij emlékeztetett arra, hogy az Ukrajna által létrehozott fekete-tengeri gabonafolyosón keresztül több tízezer tonna gabonát szállítottak Jemenbe, Szomáliába, Nigériába, Szudánba és Etiópiába. „Most új útvonalakat alakítunk ki az ENSZ Élelmezési Világprogramjával együtt, hogy segítsünk leküzdeni az éhezést Gázában, Malawiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és más országokban. Néhány napon belül új szállítmány érkezik Ukrajnából Szudánba. Bebizonyítottuk, hogy helyre tudjuk állítani az élelmezésbiztonságot, és arra kérek mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk ennek és béketervünk összes többi pontjának megvalósításához” – zárta szavait az ukrán elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?