Vulkánkitörés miatt több ezer embert evakuáltak az indonéziai Flores szigetén

indonezia

A Lewotobi Laki-laki vulkán kitörésével a levegőbe került nagy mennyiségű hamu miatt mintegy 6500 embert telepítettek ki az elmúlt napokban az indonéziai Flores szigetén, Kelet-Nusa Tenggara tartományban – közölték a hatóságok hétfőn.

A Lewotobi nevű iker-vulkán egyik csúcsát alkotó, 1584 méter tűzhányó többször is kitört az elmúlt hetekben, vasárnap óta azonban 40 alkalommal okádott a légtérbe fél-másfél kilométer magas, barnás színű forró füstoszlopot. Halálesetekről, sérülésekről, valamint károkról nem érkezett jelentés.  

A hatóságok a legmagasabb fokozatú riasztást adták ki a múlt kedden és négy kilométeres sugarú körben lezárták a vulkán körüli térséget, a kitelepített falusiakat pedig iskolákban, középületekben, katonai bázisokon létrehozott evakuációs központokba szállították, vagy a rokonaik fogadták be őket.

Indonézia a kontinentális lemezek ütközése mentén kialakult, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol igen gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések, területén 127 aktív vulkán található. December elején kitört a Szumátra szigetén található Marapi vulkán, a természeti csapásban 23-an vesztették életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?