VIDEÓ: Összeomlott egy épülőfélben lévő ház Washingtonban, több munkás megsérült

01

Viharos időjárásban összeomlott egy építés alatt álló emeletes ház Washingtonban csütörtökön, öt munkás megsérült, egyiküket másfél óra alatt sikerült csak kiszabadítani a romok alól.

Az ötemeletes épület a délutáni órákban roskadt össze az amerikai főváros Brightwood Park nevű kerületében.

A munkásokat nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

John Donnelly, a helyi katasztrófavédelmi hatóság helyettes vezetője elmondta, hogy az egyik munkás mintegy három emeletnyi törmelék alá szorult. A beszámoló szerint szerencséje volt, mivel egy tágabb üregben volt és kommunikálni tudott a segítségére siető tűzoltókkal, akik a többi között láncfűrészekkel és elektromos fűrészekkel próbálták kiszabadítani.

A városvezetés szerint vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy megvoltak-e a megfelelő építkezési engedélyek, illetve betartották-e a biztonsági előírásokat. A hatóságok hangsúlyozták, hogy korai lenne még megállapítani a házomlás okát, illetve azt, hogy a térségen átvonuló vihar szerepet játszott-e a történtekben.

Egy hete a floridai Miami közelében lévő Surfside-ban történt részleges házomlás. A halálos áldozatok száma eddig 18, de minden bizonnyal emelkedni fog, tekintettel arra, hogy 145 személyt továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?