Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hagyta elvérezni élettársát

vértócsa

Vádat emeltek egy magyarországi férfi ellen, aki vérző sérüléssel magára hagyta élettársát, aki elvérzett.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádirata szerint az elkövető és a sértett nő élettársként élt együtt Dunaharasztin. A kapcsolat során a férfi egyre jobban uralkodni kezdett a nő felett, amit részben fenyegetésekkel, részben bántalmazásokkal ért el. 2021 decemberére a sértett már számos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el az elkövetőtől, de nem fordult a rendőrséghez.

Azt írták, hogy december 2-án ismét vita alakult ki köztük, amikor a férfi legalább háromszor megütötte a nőt, akinek a lábán ugyanekkor egy szúrt sérülés is keletkezett, amely erősen vérezni kezdett.

A sértett maga hívta a mentőket. A diszpécser telefonon adott utasításokat a sértettnek a sérüléssel kapcsolatos elsődleges teendőkkel kapcsolatban. Az elkövető maga is beszélt a diszpécserrel, aki elmondta neki, mit tegyen a vérzés csillapítására. A férfi azonban csak egy rövid ideig vett részt a sértett ellátásában, majd elment. Rövid időre ugyan visszatért, de már nem segített az egyre gyengülő nőnek, és autóval elhajtott.

Mire az elkövető ismét visszatért, a nő már nem lélegzett, és a mentők sem tudták újraéleszteni. A vérveszteség miatt veszítette életét, amely jó eséllyel elkerülhető lett volna, ha időben szoros nyomókötéssel látták volna el a sebét – áll a vádiratban.

A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az elkövető ellen kapcsolati erőszak bűntette és halált okozó segítség nyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?