Történelmi mélyponton a török líra

torok lira

Történelmi mélypontra esett a török líra jegyzése az amerikai dollárral szemben a kereskedés reggeli szakaszában csütörtökön.

A dollár 29,95 líráról indította a napot és röviddel 8 óra után átlépte a lakosság és az üzleti szféra számára is egyfajta pszichológiai határnak számító 30 lírás jegyzést, és 30,004 líráig drágult.

Kereskedők nem zárták ki, hogy a nap folyamán visszaerősödhet valamelyest a líra, de a jegybank már jelezte, hogy nem kíván jelentősebben beavatkozni a nemzeti valuta védelmében a bankközi piacon.

A török líra lejtmenete a tavaly májusi elnök- és parlamenti választások után, illetve a jegybank igen jelentős mértékű kamatemeléseinek hatására indult el. A jegybank tavaly június és december között hétszer emelte az irányadónak számító hétnapos repokamatot, 8,5 százalékról indított és 42,5 százalékon állt decemberben.

A központi bank várakozása szerint az infláció a decemberi 64,77 százalékról májusig 70-75 százalékra gyorsul, majd 2024 végre 36 százalékra lassul.

Elemzők azt várják, hogy a jegybank április-májusban kezdi meg a kamatcsökkentést, addig még emelhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?