Törökország nem engedi át az Ukrajnának szánt brit aknaszedő hajókat

Erdogan Zelenszkij

Törökország kedden közölte, hogy nem engedi át a felségvizein az Ukrajnának szánt brit aknaszedő hajókat, mivel ez sértene egy, a tengerszorosokon háborús időben való átvonulásról rendelkező tengerjogi egyezményt.

Nagy-Britannia decemberben jelentette be, hogy átadja a Királyi Haditengerészet két aknaszedő hajóját az ukrán haditengerészetnek, hogy erősítse az Oroszországgal vívott háborúban az ukrán tengeri hadműveleteket.

A NATO-tagállam Törökország tájékoztatta a szövetségeseket, hogy addig nem engedélyezi a hajók áthaladását a Boszporuszon és a Dardanellákon, amíg tart az ukrajnai háború – közölte a török elnöki hivatal.

Amikor Oroszország 2022-ben elindította az Ukrajna elleni inváziót, Ankara alkalmazta az 1936-ben megkötött, Törökország számára a Boszporusz és a Dardanellák tengerszorosokon áthaladó hadihajók és ellátóhajók feletti ellenőrzési jogok kizárólagosságát biztosító Montreux-i Egyezményt, ténylegesen lezárva az utat a harcoló felek hadihajói előtt. Az egyezmény csak a hazai bázisukra visszatérő hajók esetében tesz kivételt.

Törökország pártatlanul és pontosan alkalmazta a Montreux-i Egyezményt, hogy megakadályozzon egy fekete-tengeri eszkalációt – hangsúlyozta a török elnökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?