Több embert megölt és megsebesített egy késes férfi New Yorkban

New York

Legkevesebb négy embert, köztük két gyereket ölt meg késsel egy férfi vasárnap hajnalban New York Queens városrészében.

New York rendőrfőnöke közölte, hogy a támadó két kiérkező rendőrt konyhakéssel sebesítette meg, akik ezt követően lelőtték. A rendőrök egyikét mellkasán, a másikat fején sebezte meg, sérüléseik nem súlyosak, ugyanakkor egy további embert, egy 61 éves nőt súlyos állapotban szállítottak kórházba.

A feltételezések szerint a 38 éves férfi az áldozatok rokona volt, aki a kora reggeli órákban jelent meg a lakóháznál Queens legdélebbi, Far Rockaway negyedében.

Jeffrey Maddrey rendőrfőnök helyi idő szerint reggel tartott sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az erőszakos incidensben egy 11 éves lány, egy 12 éves fiú, egy 44 éves nő, és egy 30-as éveiben járó férfi halt meg.

A tájékoztatás szerint a támadásról egy fiatal nő értesítette a rendőrséget kora reggel, aki azt mondta, hogy az unokatestvére gyilkolta meg családjának tagjait.

A gyanúsítottat a rendőrök a ház közelében találták meg, aki egy bőrönddel a kezében próbálta elhagyni a környéket. Miután a járőrök néhány kérdést tettek fel, kiderült, hogy a tettesről van szó, aki ekkor húzta elő a nála lévő kést.

A négy halott egyikét a rendőrök az épület előtt találták meg, a többit a házban. A hatóság kiérkezésekor a lakóház nappali szobája lángokban állt, amit a tűzoltók viszonylag gyorsan megfékeztek, a többi áldozatra ezt követően bukkantak rá – hangzott el a bűncselekményről szóló sajtóértekezleten.

A rendőrfőnök hozzátette, hogy a tüzet is a támadó okozta, aki egy bútort gyújtott meg. A eddigi feltételezések szerint családi tragédia történt, de az eset vizsgálata még tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?