Sztrájk miatt zárva volt az Eiffel-torony a látogatók előtt

Egynapos sztrájkot tartottak a párizsi Eiffel-torony dolgozói szerdán, a tervező, Gustave Eiffel halálának századik évfordulóján.

A világ egyik leglátogatottabb műemlékének dolgozói azért döntöttek a turisztikai csúcsidőben tartott sztrájk mellett, hogy felhívják a figyelmet az építmény kezelésének a hiányosságaira – tudatta közleményében a CGT szakszervezet.    

Az Eiffel torony öreg hölgy. Százharminc éves. Egyes liftjei 1899-ben készültek. Nagyszabású karbantartási, fejújítási és műemlékvédelmi munkák folynak, de a költségeket alábecsülték – közölte az AFP francia hírügynökség televíziós részlegével (AFPTV) Stéphane Dieu, a CGT szakszervezetnek a műemlékhez delegált vezetője.

A sztrájkoló alkalmazottak szerint a bevételeket viszont évi 7,4 millió látogatóval számolva túlbecsülték, ezt a szintet még sosem érték el.

Az Eiffel-tornyot működtető cég (SETE) közel 360 dolgozót foglalkoztat, akik a párizsi polgármesteri hivatallal kötött szerződés alapján a műemlék fenntartására és a működtetésére felügyelnek.

A SETE elnöke, Jean-Francois Martins szerint az Eiffel torony gazdaságilag jól van. Az elnök a sztrájkot az alkalmazottak türelmetlenségével magyarázta, akik a torony újabb, 2030-ig szóló gazdasági modelljével kapcsolatban várnak javaslatokat a Városházától, valamint szerinte a koronavírus-világjárvány okozta bevételkimaradás miatti aggodalmuk áll a sztrájk hátterében.

Az 1889-ben a világkiállítás alkalmából felavatott Eiffel-torony rövidesen a főváros és Franciaország jelképévé vált. Tavaly 5,9 millió látogatója volt az üzemeltető cég szerint, ami rekordnak számít 2019 és a világjárvány óta.

Tavasszal, a nyugdíjreform elleni tüntetések idején az Eiffel-torony tíz napon át tartott zárva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?