Szlovéniában általános sztrájkba kezdtek az orvosok

A fiatal cseh orvosok ötöde távozik Nyugatra

Általános sztrájkba kezdtek az orvosok és a fogorvosok hétfőn Szlovéniában, mert nem történt előrelépés a bérrendezés terén – jelentette a szlovén közszolgálati televízió.

Az általános sztrájkot az után hirdette meg az orvosok és fogorvosok szakszervezete (Fides), hogy a múlt keddi egynapos figyelmeztető sztrájk nem vezetett eredményre. A munkabeszüntetés addig tart, amíg nem születik megállapodás a követelésekről.

 Egy megállapodás értelmében, amelyet a Fides még az év elején írt alá a kormánnyal, a közszféra egységes bérrendszerében külön pillért állapítanának meg az egészségügyi dolgozók számára. Ez része a közszféra szélesebb körű reformjának, amelyet a kormány januárra ígért, de az augusztusi hatalmas áradások miatt egyelőre nem készült el vele. A kormány egyéves halasztást kért a szakszervezetektől, de az orvosok ezt nem fogadták el.

A szakszervezet emellett követeli az orvosok bérének az általános közszféra bérrendszerétől elkülönített és független módon történő szabályozását, amely legkésőbb 2024. július 1-jétől lépne érvénybe.

A ljubljanai onkológiai intézetben tartott nagygyűlés után Ana Lina Vodusek, a Fides sztrájkbizottságának tagja a sajtónak elmondta, „most és azonnal” változásokra van szükség, és a kormánynak egyenrangú partnerként kell kezelnie az orvosokat.

Hozzátette továbbá, hogy „az egészségügyben nem igazán történt semmi”, emiatt pedig számos dolgozó távozik az állami rendszerből.

A kormány vasárnap felszólította a Fidest, hogy függessze fel a sztrájkot, és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

Hétfőtől az orvosok csak sürgősségi eseteket látnak el, nem sürgős ellátásban csak a terhes nők, a gyermekek és az idősek részesülnek.

A sztrájk kezdetekor a legtöbb kórház jelezte: a nem sürgős orvosi szolgáltatásokat törölték, vagy későbbi időpontra halasztották.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?