Smihal: Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyárak létesítését tervezi

Denisz Smihal

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén – jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten.

A csütörtöki lengyel-ukrán kormányközi konzultáció napirendjén az ukrajnai fegyverszállítások is szerepeltek – közölte Smihal a tárgyalásokat követő sajtókonferencián. „Több fegyverre van szükségünk, ezen dolgozunk” – fűzte hozzá.

Megköszönte, hogy Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter és Boris Pistorius német védelmi miniszter múlt héten Varsóban bejelentették az úgynevezett „páncélozott képességek koalíciója” létrehozását. A kezdeményezés célja az ukrán hadsereg védelmi képességeinek növelése.

„Azt tervezzük, hogy közös fegyvervállalatok jöjjenek létre Lengyelország és Ukrajna területén” – jelentette ki Smihal.

A lengyelországi gazdatüntetések egyik okáról, az ukrán agrártermékek exportjáról az ukrán kormányfő elmondta: Ukrajna beleegyezett az Európai Unió (EU) által javasolt korlátozásokba. Szükségesnek nevezte a Lengyelországgal e téren kötendő kompromisszumot.

Megerősítette: kukorica-, repce-, napraforgómag- és búzaexport esetében Kijev a maga részéről kiviteli engedély kötelességét rendelte el.

Donald Tusk elmondta: az agrárügyi témákban „egy lépéssel előrehaladtak” a mindkét fél számára kedvező megoldások keresésében. Megerősítette: Lengyelország részt vesz az orosz és a fehérorosz gabona európai behozatalát érintő diplomáciai offenzívában. „Egy lépés választ el attól”, hogy az EU e téren 50 százalékos vámot vessen ki – jelentette ki.

Tusk arról is beszámolt: a két kormány közel áll az ukrán fuvarozók lengyelországi tranzitját érintő megoldások véglegesítéséhez, úgy, hogy az áruszállítás ne okozzon zavarokat a lengyel piacon.

A lengyel kormányfő kétségbevonhatatlannak nevezte, hogy Varsó anyagi, katonai, pénzügyi, diplomáciai értelemben támogatja Kijevet, és támogatja Ukrajna EU- és NATO-csatlakozását is.

A több lengyel és ukrán tárcavezető részvételével folytatott varsói tárgyalások napirendjén a kulturális javak védelme terén folytatandó együttműködés, és energetikai témák is szerepeltek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?