Orbán Viktor először áll nyilvánosság elé a kegyelmi botrány óta

Orbán Viktor k

Orbán Viktor szombaton tartja a szokásos évértékelőjét a Várkert Bazárban, de a körülmények most mégsem szokványosak. 

Ez lesz ugyanis a miniszterelnök első nyilvános felszólalása azóta, hogy a kegyelmi ügy miatt Novák Katalin lemondott az államfői posztról, Varga Judit pedig bejelentette, hogy nem lesz a Fidesz-KDNP listavezetője, és kivonul a közéletből. Sok évtizedes barátjának, Balog Zoltán püspöknek is eldőlt a sorsa: pénteken lemondott a zsinati elnöki posztról – emlékeztet a Telex.

Orbán Viktor beszédén több magyarországi (24.hu, a Telex, az ATV, az RTL, a Blikk, 444.hu és a Szabad Európa) és külföldi médium sem lehet ott, miután a szervező Polgári Magyarországért Alapítvány közölte, hogy a médiát csak korlátozott számban tudják fogadni. Ennek megfelelően több külföldi hírügynökségnek is visszadobták a regisztrációs kérelmét, ezek közé tartozik az AP, az AFP, a Reuters, a Bloomberg és a Hszinhua is.

(Telex, Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?