Obama május végén Hirosimába látogat

Tokió |

<p>Japán lapértesülés szerint Barack Obama május végén felkeresi Hirosimát - ő lesz az első amerikai elnök, aki ellátogat abba a japán városba, amelyre a második világháború végén atombombát dobtak le az amerikaiak, kioltva egyes becslések szerint 140 ezer ember életét.</p>

A Nikkei című újság névtelenül nyilatkozó washingtoni kormányilletékesekre hivatkozva azt írta pénteken, hogy Obama május 27-én, a világ hét legfejlettebb ipari országának (G7) japán csúcstalálkozója után keresi fel Hirosimát. 

Macui Kadzumi hirosimai polgármester csütörtökön azt mondta, amennyiben Obama úgy dönt, hogy felkeresi a várost, nem fogja őt arra kérni, hogy kérjen bocsánatot az atomtámadásért.

"Mi természetesen számon akarjuk kérni ezt, de ez hetven éve történt, és a jövő generációinak ezen túl kell lépniük" - fogalmazott Kadzumi. A polgármester ugyanakkor azt szeretné, ha Obama nem csak a hirosimai Békemúzeumot keresné fel, illetve virágokat helyezne el a létesítményhez csatlakozó park emlékművénél, hanem találkozna az atomtámadás túlélőivel is. 

Amerikai elnök eddig sosem járt Hirosimában. A legmagasabb rangú washingtoni politikus, aki felkereste a japán várost, John Kerry amerikai külügyminiszter volt: április 11-én, a G7-tagországok többi külügyminiszterével együtt látogatta meg a hirosimai Békemúzeumot, majd koszorút helyezett el a park emlékművénél. Nem tartott beszédet, de az emlékmű vendégkönyvébe írt szavaival a béke üzenetét közvetítette a világ felé, és egy atomfegyvermentes világ megteremtése mellett foglalt állást.    

Az amerikai külügyminisztérium előre jelezte, hogy Kerry nem fog bocsánatot kérni. Hírügynökségi jelentések szerint a japán kormány, illetve a túlélőket képviselő csoportok ezt nem is erőltették.

Obama elnökségének első évében azt mondta, megtiszteltetés lenne számára, ha felkeresné Hirosimát. Kerry ottani látogatásával és a közelgő G7-es csúcstalálkozóval összefüggésben olyan hírek kaptak lábra, hogy Obama is felkeresi a várost, de az AP amerikai hírügynökség a minap meg nem nevezett, magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva ízt írta, hogy ő még nem döntött erről. 

Az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, amely atomfegyvert vetett be. 1945. augusztus 6-án az Enola Gay névre keresztelt B-29-es bombázóról atombombát dobtak Hirosimára. Három nappal később egy másik japán várost, Nagaszakit érte amerikai atomcsapás. Ott 74 ezer ember halt meg.

Egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 56 százaléka mind a mai napig úgy gondolja, hogy az atomtámadások jogosak voltak, mert a szörnyű pusztítás nyomán Japán feladta a harcot: 1945. augusztus 15-én Hirohito császár bejelentette, hogy Japán megadja magát. A japánok többsége viszont ezt másképp látja, szerintük semmi se igazolta az atomcsapásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?