Novák Katalin után Varga Judit is bejelentette távozását a politikából

Varga Judit

Magyarország korábbi igazságügyi minisztere bejelentette, végleg kivonul a politikából.

Varga Judit az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként és országgyűlési képviselőként dolgozott, valamint sajtóhírek szerint ő lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője a soron következő választáson – számolt be az Index.

A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében

– írta közösségi oldalán Varga Judit.

Varga Judit volt férje szintén bejelentette, hogy távozik posztjáról. Magyar Péter állami társaságoknál betöltött pozíciójairól mondott le.

Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.

– olvasható a Facebookon közzétett bejegyzésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?