Mike Pompeo: Washington "nulla engedményt" tett Phenjannak

Mike Pompeo
Washington |

Washington "nulla engedményt" tett és nem is áll szándékában engedményeket tenni Észak-Koreának - szögezte le az amerikai külügyminiszter a képviselőház külügyi bizottságának meghallgatásán szerdán.

 

Mike Pompeo kifejtette, hogy az amerikai kormánynak nem célja "rossz megállapodás" tető alá hozása Észak-Koreával.

A külügyminiszter leszögezte: az Egyesült Államok felkészült arra is, hogy a Szingapúrba tervezett csúcsértekezleten feláll a tárgyalóasztaltól, amennyiben az észak-koreai atomfegyver-programról szóló tárgyalások "nem a helyes irányban" haladnak.

"Ha nem a jó megállapodás kerül asztalra, akkor tisztelettel ugyan, de felállunk" - fogalmazott.

 

Az amerikai diplomácia vezetője a meghallgatáson elmondta: az Egyesült Államok a lehető legszélesebb körű együttműködést szeretné kialakítani "partnereivel, barátaival és szövetségeseivel" az általa fenyegetésnek minősített iráni atomprogrammal szemben.

Pompeo reményét fejezte ki, hogy június közepéig sikerül találkoznia és egyeztetnie Washington szövetségeseivel, köztük az európaiakkal is, az Iránnal kapcsolatos következő lépésekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?