Lengyel elnökválasztás – A hivatalos végeredmény szerint Duda a szavazatok 43,5 százalékát szerezte meg

Andrzej Duda

A szavazatok 43,5 százalékával nyerte meg Andrzej Duda jelenlegi államfő a lengyel elnökválasztás első fordulóját a kedden közölt hivatalos végeredmények szerint. A második fordulóban Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével mérkőzik meg, aki a voksok 30,46 százalékát szerezte meg.

Az országos választási bizottság (PKW) által közölt végeredmények szerint 64,51  százalékos volt a részvételi arány, ami a harmadik legmagasabb eredmény az 1989-es rendszerváltás óta tartott választásokon.

A végeredmények és a vasárnap este közölt exit poll felmérések között minimális az eltérés.

Duda 13 lengyelországi vajdaságban győzött, Trzaskowski pedig háromban.

A harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,87 százalékos eredménnyel. Az összesen 11 induló jelölt közül jelentősebb eredményt még a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,78 százalékát szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,36 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,22 százalékos eredménnyel végzett.

Mivel a jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok több mint felét,  július 12-én második fordulót kell tartani. Elemzők szerint szoros lesz a küzdelem, felmérésekben Dudának hajszálnyi fölénye van Trzaskowskival szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?