Kölcsönös tiszteletre hívott fel Elon Muskkal tartott találkozója után a kínai külügyminiszter

Elon Musk Csin Kang

A két ország közötti kölcsönös tiszteletre hívott fel Elon Muskkal folytatott megbeszélései után a kínai külügyminiszter kedden.

Csin Kang Pekingben fogadta a milliárdos vállalkozót, a Tesla és a Twitter tulajdonos-vezetőjét, és a megbeszélés után kiadott közlemény szerint megerősítette, hogy Kínában továbbra is szívesen látják a külföldi vállalatokat.

A kínai diplomácia vezetője szerint „a veszélyes manőverek elkerülésével kell jó irányba kormányozni a kétoldalú kapcsolatokat, mert ez teszi lehetővé az amerikai-kínai békés egymás mellett élést, és a kölcsönös előnyök megtalálását”.

Hozzátette: Kína továbbra is rendíthetetlenül dolgozik a két ország közötti magas szintű nyitásért, és a Kínába települő külföldi vállalatok számára garantálja a piacbarát, törvényes üzleti környezet kialakítását.

A közlemény szerint Musk bővíteni kívánja a Tesla kínai szerepvállalását, és ellenzi az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok leépítését, amely szerinte a világpiac szétszabdalásához és egymástól teljesen független, zárt gazdasági övezetek kialakulásához vezetne.

A legfrissebb adatok szerint ma Kínában talál gazdára a világon eladott elektromos autók mintegy fele, és 2019-ben ott épült fel a Tesla első, az Egyesült Államok területén kívüli autógyára.

Musk 2019-ben, a Tesla gyár akkori megnyitása alkalmából járt utoljára Kínában. Kedden kezdődött látogatását nem jelentették be előre, és egyelőre azt sem tudni, hogy a sanghaji Tesla gyár megtekintése után találkozik-e más kínai vezetőkkel is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?