Kézigránátot dobott a kocsmavendégek közé

Ungvár |

<p>Kézigránátot dobott egy kocsmába a kelet-ukrajnai háborús övezetet megjárt leszerelt katona szerdára virradóra a rahói járási Kaszómezőn (Koszivszka Poljana), a robbanásban egy ember súlyosan megsebesült - közölte szerdán Henagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója.</p>

Az ukrajnai megye vezetője saját honlapján azt írta, a bűncselekmény éjfél után történt a település bárjában, miután három helyi lakos között szóváltás alakult ki. Egyiküket, aki ittas és agresszív volt, eltávolították a helyiségből, de néhány perc múlva visszatért egy RGD típusú kézigránáttal, és a nyitott ablakon át a bárba dobta. A robbanástól egy 26 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett mindkét lábán és egyik kezén, rajta műtétet kellett végrehajtani a járási kórházban.

Hennagyij Moszkal szerint az elkövető egy 45 éves kaszómezői lakos, akit 2015-ben hívtak be az ukrán hadseregbe, kilenc hónapot töltött a kelet-ukrajnai hadműveleti övezetben, és tavaly szerelt le. A tettes 1990-ben a szovjet hadsereg katonájaként szolgálati fegyveréből tüzet nyitott őrségben lévő társaira, többet megölve közülük, amiért tíz év börtönre ítélték.

A kormányzó szerint a tragikus eset egyik tanulsága az, hogy semmiképpen nem szabad az ukrán hadseregbe olyan embereket mozgósítani, akiket korábban tűzfegyverrel elkövetett bűncselekmények vagy emberölés miatt büntettek meg, még akkor sem, ha igen nagy hiány van harcoló állományból a terrorellenes műveleti övezetben (ATO). Moszkal felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben Kárpátalján nagyon megszaporodott a Kelet-Ukrajnából illegálisan bevitt tűzfegyverek használatával elkövetett bűncselekmények száma. Utasította a rendvédelmi szerveket, hogy a törvény teljes szigorával vonják felelősségre az elkövetőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?