Katar: az uniós intézkedések veszélyeztetik a kapcsolatokat

Tamim bin Hamad Al Thani

A feltételezések szerint Katart érintő korrupciós botrány miatt hozott európai uniós intézkedések veszélyeztetik Doha és az EU kapcsolatát és az energiabiztonságot is – jelentette ki vasárnap egy katari diplomata.

Az Európai Parlament csütörtökön javasolta a Katarral kapcsolatos jogalkotási munkák felfüggesztését és az ország érdekképviseleteinek kitiltását az uniós intézményből.

Katar aláhúzta: az efféle diszkriminatív lépések hátrányosan hatnak a regionális és a globális biztonsági együttműködésre, illetve a globális energiabiztonságot célzó tárgyalásokra.

„Határozottan elutasítjuk a kormányunkat bármiféle helytelen viselkedéssel összefüggésbe hozó állításokat” – szögezte le közleményében egy katari diplomata. „Nem Katar volt az egyetlen, amelyet a nyomozás megnevezett, mégis országunk volt az, amelyet egyoldalúan bíráltak és támadtak” – tette hozzá.

A belga ügyészség korábban elmondta, hogy több mint egy éve vizsgálják az Európai Parlamentben zajló korrupciót. A nyomozás keretében többeket őrizetbe vettek az elmúlt napokban, köztük az EP azóta leváltott alelnökét, Eva Kaili görög szocialista EP-képviselőt is.

A katari diplomata csalódottságának adott hangot, hogy a belga kormány ezalatt meg sem próbált kapcsolatba lépni a katari vezetéssel a tények feltárása érdekében.

A közlemény egyúttal hangsúlyozta: Doha és Brüsszel együttműködött a koronavírus-világjárvány idején, és Katar jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgázt exportál Belgiumba is. Katar a világ egyik legjelentősebb földgáztartalékával rendelkezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?