Kapunyitás után nem sokkal a kabuli tálib kormányzat ismét bezáratta a lányokat oktató középiskolákat

d

 A 7-12. lányosztályok bezárásáról szóló hírt Inamullah Szamangáni kormányszóvivő is megerősítette az AFP francia hírügynökséghez eljuttatott közleményében, ám részleteket nem árult el.

Az AFP úgy tudja, hogy a diáklányokat felszólították, menjenek haza.
A tanításnak szerdán kellett volna újra kezdődnie a lányokat oktató középiskolákban, melyeket a tálibok augusztusi hatalomra kerülésük után zárattak be. Jóllehet a hatalomátvétel nyomán szinte minden iskola bezárt, a fiúk középiskolai oktatása nem sokkal később újrakezdődött, az új kormányzat pedig ígéretet tett lányosztályok indítására is.
Az első, 1996-tól 2001-ig tartó tálib kormányzat idején a lányokat elzárták az oktatás elől, ám a radikálisok bukása után szinte azonnal megugrott az iskolába járó lányok száma: az ENSZ Oktatásügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) adatai szerint 2018-ban tíz diákból négy lány volt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?