Josep Borrell: Putyint felelősségre fogják vonni az ellenzéki politikus haláláért

Josep Borrell

Vlagyimir Putyin orosz elnököt és rezsimjét felelősségre fogják vonni Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus haláláért – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az X közösségi oldalon közzétett üzenetében hétfőn.

Borrell, aki hivatalában fogadta Julija Navalnaját, Alekszej Navalnij özvegyét, hangsúlyozta: az Európai Unió legmélyebb részvétét fejezte ki az orosz ellenzéki politikus halála miatt.

„Ahogy Julija mondta, Putyin nem Oroszország. Oroszország pedig nem Putyin” – fogalmazott a főképviselő.

Az Európai Unió továbbra is támogatja az orosz civil társadalmat és a független médiát – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Alekszej Navalnij halálával kapcsolatban az Európai Unió nevében hétfőn kiadott közleményében Josep Borrell kijelentette: a politikus haláláért a végső felelősség Putyin elnököt és az orosz hatóságokat terheli. Hangsúlyozta: Oroszországnak lehetővé kell tennie Navalnij hirtelen halála körülményeinek független és átlátható nemzetközi kivizsgálását.

„Az Európai Unió minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy partnereivel szoros együttműködésben elszámoltassa Oroszország politikai vezetését és hatóságait, többek között szankciók bevezetése révén” – fogalmazott.

Alekszej Navalnij váratlan halála újabb jele a fokozódó és szisztematikus elnyomásnak Oroszországban – mondta. Az Európai Unió ismételten felszólítja Oroszországot, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássa szabadon az összes politikai foglyot – tette hozzá Borrell.

Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Julija Navalnajával folytatott megbeszélését követően közzétett üzenetében kiemelte: amíg Julija Navalnaja és családja férjet és apát veszített el, addig a világ egy harcost, aki soha nem hagyott fel az orosz elnyomással való szembenállással.

„Alekszej Navalnij hangja olyan bátor volt, mint keveseknek” – fogalmazott Michel, majd hozzátette: az ellenzéki politikus halála „sötét emlékeztető” a Kreml tisztességtelen rezsimjének brutalitására. A szabadságharc tovább él – zárta gondolatait az Európai Tanács elnöke.

Antonio Tajani olasz külügyminiszter a közösségi oldalán osztotta meg, hogy megbeszélést folytatott az orosz ellenzéki politikus özvegyével. Azt írta: megerősítette Navalnajának, hogy az olasz kormány támogatni fogja a szabadság és a demokrácia értékeinek védelmében, amelyekért férje élete árán küzdött.

Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?