Izrael katonai műveletet jelentett be a libanoni határon

gaza isra k

Hamarosan kezdődő katonai műveletet jelentett be a libanoni határon Joáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfőn a Gázai övezet peremén állomásozó csapatoknál tett látogatása során.

Mint mondta, ehhez csapatokat vonnak ki a Gázai övezetből a zsidó állam északi részére, ahol „nagyon hamar akcióba fognak lépni az északi csapatok megerősítése végett”.

Galant közölte azt is, hogy a tartalékosokat fokozatosan leszerelik, hogy „készen legyenek és felkészüljenek jövőbeli bevetésekre”. A miniszter a Gázai övezetben zajló harcok kapcsán megjegyezte, hogy a Hamász terrorszervezet elleni háború „még hónapokig eltarthat”.

A tárcavezető nemrég arról számolt be, hogy Izrael szorosan nyomon követi a helyzetet a libanoni határon, ahol a Hezbollah síita milícia provokációkat folytat. „Nem akarunk háborút, de készek vagyunk megbirkózni bármely helyzettel, amely északon kibontakozhat" – tette hozzá.

Szinte naponta jelentenek összecsapásokat az izraeli hadsereg és az iráni támogatást élvező, valamint a Hamásszal is szövetséges síita milícia között a libanoni-izraeli határon. Libanonban a Hamász is jelen van és az arab ország területéről gyakran indít rakétákat Izrael északi területei ellen.

A Hezbollah hétfőn közölte, hogy tíz támadást hajtott végre izraeli állások ellen a határ mentén, amelyek során iráni gyártmányú Falak-1 rakétákat is felhasznált.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?