Hivatalosan is megkezdődött az újabb katonai mozgósítás

Hivatalosan is megkezdődött az újabb katonai mozgósítás
Kijev |

<p>Megkezdődött hivatalosan kedden Ukrajnában az újabb részleges katonai mozgósítás - jelentette be Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) parancsnokságának szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján.</p>

A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy a mozgósítás három hullámban, összesen 210 napig tart majd, és érinti Ukrajna valamennyi megyéjét és a fővárost is. Szavai szerint az újonnan behívottak azokat a katonákat váltják fel, akik tavaly tavasz óta szolgálnak. Hozzátette, hogy kétszeres fizetést kapnak azok, akiket a kelet-ukrajnai harcok övezetébe vezényelnek.

Az ukrán parlament által január 14-én jóváhagyott elnöki mozgósítási rendelet kedden jelent meg az ukrán hivatalos közlönyben, és ezzel a jogszabály életbe lépett.

A sajtótájékoztatón Liszenko beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában egyetlen katona sem esett el a harcok övezetében, 19 viszont megsebesült. A szakadárok továbbra is hevesen támadják az ukrán katonák állásait, az elmúlt 24 óra alatt több mint száz alkalommal nyitottak tüzet. A szóvivő szerint a szakadár támadásoknak területfoglalás a céljuk. Hozzátette, hogy a szakadárok továbbra is intenzíven mérnek tüzérségi csapásokat lakott területekre, főként nagy szórású Grad rakéta-sorozatvetőkkel, valamint gránátvetőkkel és harckocsik lövegeivel.

A szóvivő elmondta, hogy kedd reggel heves tüzérségi párbaj folyt a donyecki repülőteret védő ukrán katonák és a létesítményt elfoglalni próbáló szakadár egységek között. Kijelentette, hogy a légi kikötő területét továbbra is az ukrán fegyveres erők uralják. Előző nap a repülőtér új termináljában történt egy részleges beszakadás két szint között, aminek következtében több ukrán katona is megsérült. Liszenko szavai szerint ez nem változtatott a helyzeten, a "kiborgok", vagyis a repteret emberfeletti módon védő ukrán katonák továbbra is kitartanak. Elismerte ugyanakkor, hogy nincsenek friss információi arról, miként alakult azóta nap közben a helyzet a repülőtéren és környékén.

A donyecki városvezetés kedden arról számolt be, hogy a városban nem szűnnek az éjjel kezdődött tüzérségi támadások, lövedékek csapódnak be a város központjában és több kerületében is. A hivatal információi szerint az elmúlt 24 órában két civil életét vesztette életét és 11 megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?