Hazai termékek fogyasztására buzdít a román államfő

Bukarest |

<p>Traian Basescu román államfő pénteken arra buzdította a lakosságot, hogy román termékeket fogyasszon és Romániában gyártott járművekkel közlekedjen. Az államfő a kereslet csökkenése miatt nehézségekkel küzdő romániai gyárakat látogatja sorban.</p>

Pénteken a dél-romániai Ploiestien keresett fel egy olajkitermelési eszközöket gyártó vállalatot, majd Kolozs megyében találkozott a finn Nokia üzem vezetőségével és az ottani dolgozók érdekeit védő szakszervezeti vezetőkkel. Pénteki látogatásán hangsúlyozta, hogy maga is példát akar mutatni e téren, ő is „hazai” román termékeket vásárol ezután, és ő is hazájában gyártott gépkocsit fog csak vezetni.

A hatását Romániába is éreztető nemzetközi pénzügyi válság következtében októberben a cégek több mint 4200 dolgozót bocsátottak el. A román munkaerő-foglalkoztatási hivatal adatai szerint ez két és félszer több elbocsátást jelent, mint amennyit eredetileg a vállalkozások terveztek. Basescu a romániai gyárak megsegítése érdekében egyebek között azt tanácsolta az embereknek, hogy közlekedjenek a Romániában gyártott Dacia autókkal, és vásároljanak az országban gyártott termékeket. Hangsúlyozta: ő maga is egy Dacia Logannal közlekedik, amit a biztonságáért felelős őrség bocsátott rendelkezésére.

Újságírói kérdésre válaszolva Románia első embere kijelentette: semmilyen különbséget nem fedezett fel korábbi gépkocsija, a Volkswagen, valamint a Logan között. Basescu cáfolni igyekezett azt a román termelők által hangoztatott véleményt, miszerint a bevásárlóközpontokban „nagyítóval kell keresni” a román élelmiszereket. Az államfő szerint ez nem igaz, ugyanis az általa látogatott hipermarketben a termékek 85 százaléka román termék. Példaként említette, hogy az előző este Romániában gyártott vajat vásárolt.

Az államfői példamutatás részben visszhangra is találhat a lakosság körében, ugyanis az Evenimentul Zilei című napilap által idézett Nielsen piackutató intézet felmérése szerint a románok 53 százaléka előnyben részesíti a Romániában gyártott élelmiszereket. Cristian Parvan, a román üzletemberek egyesületének főtitkára is úgy véli, hogy például a román felvágottak több természetes nyersanyagból készülnek, mint a külföldről behozottak, ezért ízletesebbek.

A lap összeállítása szerint azonban az élelmiszereket leszámítva, egyéb román termékek nem tudják fölvenni a versenyt a külföldiekkel. A felmérés szerint például a piperecikkek esetében a románoknak csak a 22 százaléka kedveli a Romániában gyártott testápoló szereket, 57 százalékuk pedig inkább a külföldieket választja. Marius Pieleanu szociológus szerint az autóiparban sem jobb a helyzet, ugyanis a Dacia Logan viszonylagos sikerét pusztán alacsony ára biztosítja számára. A szociológus szerint a ruhatermékek piacát is a külföldi márkák uralják. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?