Geert Wilders nem számít arra, hogy ő lesz Hollandia következő miniszterelnöke

A november 22-én tartott előrehozott hollandiai választásokon győztes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders nem számít arra, hogy a választási győzelme ellenére ő lesz Hollandia következő miniszterelnöke, azonban nem véglegesen mond le kormányfői terveiről – erről a pártvezető nyilatkozott az X-en.

Wilders megerősítette, nem számíthat mind a négy párt támogatására, amelyek az elmúlt három hónapban tárgyalásokat folytattak a kormányalakításról.

„Csak akkor lehetek miniszterelnök, ha a koalíció minden pártja támogatja. Nem ez a helyzet” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy ő jobboldali kabinetet szeretne, kevesebb menedékkérővel és kevesebb bevándorlással.

Wilders bejelentése egy nappal azelőtt történt, hogy a tárgyalások lebonyolításért felelős Kim Putters jelentést tesz a holland parlament alsóházának a kormányalakítási egyeztetések állásáról.

„Hazám és választóim iránti szeretetem nagyobb és fontosabb, mint a saját pozícióm” – fogalmazott Wilders.

Az immár több mint két hónapja tartó kormányalakítási tárgyaláson négy párt, a Szabadságpárt (PVV), a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) párt, az Új Szociális Szerződés (NSC), valamint Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) próbál megegyezésre jutni. A holland törvények nem szabnak határidőt a kormányalakításra. Jelenleg a holland kormányt ügyvivőként a korábbi miniszterelnök, Mark Rutte vezeti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?