Gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban

gáz k

Gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban – közölte a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) szombaton. Nem hivatalos információk szerint őrizetbe vették az INA horvát olajipari vállalat egyik igazgatóját is.

Az USKOK közleménye szerint a letartóztatások és a bizonyítási cselekmények lefolytatása bűnügyi nyomozás eredménye, a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát nemzeti nyomozó irodával (PNUSKOK) együttműködésben. Zágrábon kívül Split-Dalmát, Sibenik-Knin és Eszék-Baranya megyében is folynak házkutatások és őrizetbe vételek.

A Jutarnji List című horvát napilap nem hivatalos információkra hivatkozva azt írta, a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélésekben Damir Skugor, az INA földgázkereskedelmi ágazatának igazgatója játszott főszerepet.

A nyomozó hatóságok gyanúja szerint a letartóztatottak több száz millió kunával károsították meg az INA-t, kihasználva a globális válságot és a gáz árának folyamatos növekedését a világpiacon – tették hozzá.

A lap azt is kiderítette, hogy Skugor olyan gázeladási szerződést kötött az OMS nevű befektetési céggel – amelynek egyik tulajdonosa volt szomszédja, Josip Surjak, az ügyvédi kamara elnöke, a másik pedig egy Goran Husic nevű vállalkozó –, amely kedvező volt az ügyfél, de kedvezőtlen az INA számára. Az OMS az olcsón vásárolt gázt, piaci feltételek mellett, óriási haszonnal értékesítette tovább.

Az OMS csak 2021-ben 144 millió kuna (7,8 milliárd forint) haszonra tett szert, amelyet a vádlottak elosztottak egymás között. Skugor részét átutalták édesapja számlájára, aki nyugdíjas. Erre lett figyelmes a pénzmosás elleni iroda, amely azonnal jelentette az esetet az illetékes hatóságoknak – írta a lap.

A hatóságok az INA igazgatójának apját, valamint a Plinara észak-szlavóniai olaj- és földgázvállalat igazgatótanácsának elnökét, Marija Retkicet is őrizetbe vette.

Az ügyre az INA is reagált. Közleményükben azt írták: folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjukban nyilatkozni, de teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal a teljes körű tényfeltárás érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?